új héber oktatás a zsinagógáb an – bibliai héber@ kedd 18.00
Ezentúl minden kedden, délután 18.00 órai kezdettel várjuk azokat az érdeklődőket, akik olvasni, imádkozni és tanulni szeretnének a zsidóságról.
Elsősorban kezdők jelentkezését várjuk, akik nyitottak betűtanulásra, majd az imák és tanachi (bibliai) szövegek olvasására.
A tanfolyam elején a betűket és a pontozási rendszert tanuljuk meg.
Amint az olvasás már jól és könnyedén megy, elkezdünk imák olvasásával és az imák felépítésével, fontosságukkal foglalkozni.
Olvasunk a Tórából is, és közben tanulunk bibliai hébert, tanulunk a zsidó kultúráról és jól érezzük magunkat. A tanfolyam célja az, hogy ne csak el tudjuk olvasni a héber betűket, hanem értsük is azt, hogy mit miért, hogyan olvasunk.
Sajnos a tanfolyam nem ingyenes, de nem kell elcsüggedni, a tandíj csupán jelképes összegű, havi 2000 forint, (azaz 90 percenként 400 ft) ami természetesen a zsinagógáé lesz. Azaz ezáltal támogathatjuk a zsinagógát és tanulunk is.
Ha sikerült felkelteni az érdeklődést, kérünk benneteket jelentkezzetek a [email protected] címre és utána, ami a legfontosabb, gyertek el!!!
Az első óra: 2014. február 11. 18.00
Oktató: Virág Emese
Mindenkit szeretettel vár:
a közösség vezetése
Maccabi Torna és Sport Alapítvány — adószám: 19677763-2-42
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének technikai száma: 0358