AIPAC éves kongresszusán is részt vesz Netanjahu
Netanjahu a Likud párt frakcióülésén bejelentette, hogy látogatásának négy célja lesz: tovább folytatni a harcot az iráni nukleáris fegyverkezés megállítása érdekében, előremozdítani a palesztin-izraeli békefolyamatot, befektetőket szerezni az izraeli technológiákhoz és fejleszteni az Izraelbe irányuló idegenforgalmat.
Ötnaposra tervezett március eleji útján a kormányfő részt vesz a legnagyobb Izraelt támogató amerikai lobbiszervezet, az AIPAC éves kongresszusán is.
A Háárec című izraeli lap értesülése szerint március harmadikán esedékes a Fehér házban a találkozó Obamával. Valószínűleg szóba kerülnek a John Kerry amerikai külügyminiszter segítségével zajló béketárgyalások, a legfőbb vitás kérdések megoldását kijelölő keretmegállapodás létrehozása, valamint a tárgyalások folytatása a befejezésükre eredetileg tervezett határidő, április után is.
Az izraeli kormányfő az egyik legfontosabb kérdésnek az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja és Németország, valamint Irán közötti tárgyalásokat tekinti, melyek célja egy végső egyezmény aláírása az iráni atomprogramról.
Az amerikai és az izraeli vezető legutóbb 2013 szeptemberében találkozott egymással, akkor Netanjahu azért utazott az Egyesült Államokba, hogy felszólaljon az ENSZ Közgyűlésében.














