A kultúra területét érintő reformok bevezetését ígérte az iráni elnök
A kultúra területét érintő reformok bevezetését ígérte csütörtökön Haszan Róháni iráni elnök, hangoztatva, hogy sem őt, sem kulturális miniszterét nem tudják megfélemlíteni a konzervatív körökből érkező figyelmeztetések.
„Megvalósítjuk választási jelszavainkat a kultúra terén is” – szögezte le az elnök Teheránban művészekkel tartott találkozóján az iráni sajtó jelentése szerint. Róháni a reformok első lépéseként az iráni szimfonikus zenekar újraszervezését jelentette be. A zenekart még az előző elnök, Mahmúd Ahmadinezsád oszlatta fel. Elődje intézkedését Róháni „nagyon sajnálatosnak” nevezte.
A héten a konzervatív többségű parlamentben interpellációt nyújtottak be Ali Dzsannati kulturális miniszternek. A tárcavezetőt ezenkívül bizalmatlansági szavazással is megfenyegették, amiért síkraszállt az internet cenzúrázásának feloldása mellett, illetve nevetségesnek nevezett bizonyos kulturális korlátozásokat.
„Ez a kormány nem fél a sárga lapoktól, sőt kifejezetten büszke személy szerint Dzsannati miniszterre, aki kiáll a szabadságért” – fogalmazott Róháni a csütörtöki találkozón. Az iráni államfő hangsúlyozta, hogy a művészeknek nem lehet előírni, hogyan alkossanak. „A művészetnek szabadság nélkül egyszerűen nincs értelme” – szögezte le.
Haszan Róháni a hét elején demokratikus többpártrendszer bevezetése mellett is állást foglalt. Kijelentette, hogy „nem tudják egy több mint 70 millió lakosú ország politikai szükségleteit pártok nélkül kielégíteni”. Többpártrendszer kialakulására az ország legfőbb vezetőinek ellenállása miatt eddig nem kerülhetett sor, mivel az szerintük egy elutasítandó, nyugati modell.














