Heves összecsapások a kelet-szíriai Deir-ez-Zór városában, halottak
A szíriai felkelők péntekre virradó éjszaka összecsaptak a Bassár el-Aszad elnök vezette kormány csapataival az ország keleti részén található Deir-ez-Zór városában, s a harcok során a dzsihadisták legkevesebb tíz katonával végeztek – közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
Az OSDH hozzátette, hogy péntek reggel a légierő több egységét a térségbe irányították. A támadás több áldozatot szedett, és lerombolt néhány lakóházat. A felkelőket támogató emigráns szervezet nem tett közzé további információkat a hadműveletről.
A felkelők Deir-ez-Zór több negyedében összecsaptak a kormányerőkkel, és benyomultak Rasdíja negyedbe, amelyet eddig a hadsereg tartott ellenőrzése alatt – közölte a londoni központú szervezet. Ezzel párhuzamosan az iszlamista szélsőséges an-Nuszra Front fegyveresei megöltek tíz katonát, akiket a Rasdíja elfoglalásáért vívott harcokban fogtak el.
Csütörtökön a szíriai állami televízió bejelentette, hogy Deir-ez-Zórnál életét vesztette Dzsamáa Dzsamáa, a tartomány katonai hírszerzését vezető tábornok. Az OSDH közölte, hogy a tábornokot a rasdíjai harcok során sebesítette meg halálosan egy orvlövész, amikor a dzsihadisták összecsaptak a hadsereggel.
Dzsamáa volt a szíriai hadsereg egyik legbefolyásosabb tisztje, s fontos szerepet játszott, amikor a szír hadsereg 1976 és 2005 között Dél-Libanonban állomásozott. Őt is kihallgatták a Rafík Haríri volt kormányfő elleni 2005. évi merénylet ügyének vizsgálatában, és az Egyesült Államok felvette azoknak a személyeknek a listájára, akiket terrorcselekmények támogatásával és libanoni zavarkeltéssel gyanúsítanak.














