Katerina valóban a megbocsátásról szól.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mindkét kiadvánnyal, amely a mai napon végre az olvasó kezébe kerül, a budai zsinagóga egy régi tradicióját folytatja. A budai zsidók ugyanis mindig nyitottak voltak a nem zsidó kultúra iránt. Hiszen az áldott emlékű Baracs Károly egykori budai elnök az első magyar Goethe-társág alapítója volt. Ám a budai zsidók nem titkolt célja volt az is, hogy a valódi zsidó kultúrát a világ felé közvetítsék. Mármint annak, aki képes befogadni. Baracsék nem véletlenül közeli rokonságban álltak Löw Immánuellel, a neológia nagybetűs tudos rabbijával.
Áron Appelfeld izraeli író világhírű Badenheim, 1939 című regényét már 1989-ben adták ki Magyarországon. 2003-ban megjelent a Holt vágányok, és 2005-ben az Egy élet története. Ezeket a műveket az angol fordításból tették át magyar nyelvre.
2005-ben a Zeit című német újságnak adott interjúban Appelfel elmondta, hogy egész életében kereste a gyermekkorát, amely számára ötéves korban ért véget. Csernovicban, az akkoriban román fennhatóság alatt álló szülő városában szüleivel németül, a nagyszülőkkel jiddisül, a szomszédokkal ukránul beszélt. De a szavak – az író megfogalmazása szerint – csak egy álca, az igazi nyelv a hallgatás. Valószínűleg ezért olyan szűkszavú az 1989-ben Jeruzsálemben írt, és németül csak 2010-ben megjelent Katerina című regénye, amelynek mondatai olyan lakonikusak, hogy csak úgy fútnak az ember szeme előtt. Mintha félnének, hogy nem lesz idejük elmondani a legfontosabbat.
Appelfeld semmiképp sem nevezhető történelmi írónak. Nem a társadalmi vagy a korabeli viszonyokat, hanem elsősorban az ember belső vívódásait és lelki konfliktusát írja le. És persze, a tragikus sorsú Bukovina költői, regényes táját, amely az elűzött, meghurcolt zsidót nem a kiátkozásra, hanem a megbocsátásra készteti.
Katerina valóban a megbocsátásról szól. Még akkor is, ha helyenként érezhetővé válik a cionista programírás jellege is, amely figyelmeztet az asszimiláció veszélyére. Ez a misztikus dráma egy teljesen egyedülálló mű a kis regény műfajában.
Köszönetet szeretnék mondani Biczó Mihálynak, a német nyelvű szöveg elkötelezett fordítójának, a Gabbiano Kiadó munkatársainak (többek között Hidalmási Anna lektornak és Izsák Gábornak) és mindenekelőtt a Frankel zsinagóga nagylelkű közösségének, akik lehetővé tették Katerina immár magyar nyelvű kiadását. Reméljük, hogy ezzel sikerül hozzájárulnunk az izraeli irodalom szélesebb körű európai ismertetéséhez és elfogadásához.
A másik kis kötet nehezen fogant meg, de a születése nagyobb komplikációk nélkül történt. Örömmel elmondom, hogy ennek során egy óriási megtiszteltetés ért. Ugyanis a kötet létrejöttében együtt bábáskodhattam Magyarország egyik legjelegzetesebb zsidó írójával, Deutsch Gáborral. Nélküle ez a könyv a budai zsidókról személytelen maradt volna, írásával kedves arcának lenyomatát kölcsönözte a gyűjteménynek.
Sokan tudják, hogy gyakrabban írok a „zsidókról,” és ritkábban a „zsidóságról,” mert elsősorban az ember egyenisége érdekel. A budai történeti kötetünk mégis a zsidóságról szól. A zsidóság akkor van, ha az egyes zsidók képesek a közösségért – végül is Izraelért, a szó szűkebb és tágabb, vagyis a bibliai értelmében – áldozatokat hozni. Történetünk elsősorban ilyen emberekről irodott. Azokról, akik előttünk már visszatértek a Mindenhatóhoz, és azokról, akik még nem teljesítették a feladatukat.
Unokáimról tudom, milyen szívesen hallgatnak a gyerekek a történeteket az őseinkről. Persze, senki sem garantálhatja, hogy az ükanyánk igazat mesélt a nagyinak, és hogy a családban valóban lengyel grófok is fordultak elő. De ugyan, mit számít ez valójában? Őseink méltóságát kívánjuk kiemelni minden kis történettel. Mert az embernek büszkének kell lennie őseire és a múltjára. A múlt, bármilyen szörnyű is, sohasem szégyen, hanem egy kiaknázandó kincs. Ha jól tudom, ezt is éppen Appelfeld mondta el valahol!
Egy rövid mondattal szeretnék megemlékezni munka közben elhunyt Schäffer Lászlóról, aki fotóival sulyosan betegen is hozzájárult kötetünk megjelenéséhez. Köszönöm a közösség tagjainak mindenkori segítőkészségét, támogatását és érdeklődését, és kívánok mindenkinek, hogy érezze jól magát zsinagógánk jubileumi ünnepségén!
Hrotkó Larissza
