A megbuktatott egyiptomi államfő több ezer híve gyűlt össze szerdán Kairóban a miniszterelnöki hivatal előtt

A megbuktatott egyiptomi államfő több ezer híve gyűlt össze szerdán Kairóban a miniszterelnöki hivatal előtt, hogy tiltakozzon az előző nap megalakult ideiglenes kormány ellen.

A demonstrálók a tikkasztó hőségben koránokat és Mohamed Murszi képmásait emelték a magasba, követelve a két hete elűzött államfő hatalmának helyreállítását. „Csupán két célunk van: törvényesség vagy vértanúság” – mondta a 27 éves Ahmed Ouda, akit egy másik tüntető félbeszakított, mondván, hogy „békés mártíromságot” akarnak. Szemtanúk szerint délután verekedés tört ki a tüntetők és a rendőrök között. Sérültekről azonban nem érkezett jelentés.

Keddre virradó éjjel a biztonsági erők és Murszi hívei közötti összecsapásokban legalább heten életüket vesztették. A tiltakozások ellenére aznap letette az esküt az új egyiptomi kormány, amelynek élén Hádzim el-Beblávi közgazdász áll. A Murszit támogató Muzulmán Testvériség nem küldött képviselőt a kormányba, mivel az iszlamista mozgalom szerint a kabinet egy illegális rezsim „terméke”.

A MENA állami hírügynökség szerdai jelentése szerint Adli Manszúr ideiglenes elnök Kamál Ganzúri volt kormányfőt nevezte ki gazdasági tanácsadójának. Ganzúrit még a fegyveres erők legfelső tanácsa ültette a miniszterelnöki székbe, miután átvette az ország irányítását a Mubarak-rezsim 2011-es megdöntését követően.

A szerdai nap folyamán az egyiptomi fővárosban az ország új vezetőivel tárgyal Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Ashtonnak ez az első hivatalos egyiptomi látogatása azóta, hogy a hadsereg július 3-án menesztette hivatalából Mohamed Murszit. Az uniós főképviselő egy Kairóban kiadott közleményében azt hangsúlyozta, hogy „Egyiptomnak gyorsan vissza kell térnie a demokratikus átmenet útjára”.

Szerdán legalább öt katona és három polgári személy sebesült meg a Sínai-félszigeten „terrorista csoportok” támadása következtében – közölte az EFE spanyol hírügynökséggel egy hivatalos forrás. Egy kormányzati szóvivő azt mondta, hogy fegyveresek szerdára virradó éjjel hajtottak végre rajtaütést katonai és biztonsági állások ellen a rafahi határátkelő egyiptomi oldalán.

Izrael hétfőn egyezett bele, hogy az egyiptomi hadsereg növelje a Sínai-félszigeten tartózkodó erőit az utóbbi hetekben egyre jobban elharapódzó erőszak megfékezésére. Az Egyiptom és Izrael közötti 1979-es békemegállapodás szerint a zsidó államnak is jóvá kell hagynia a Kairó által ellenőrzött félszigeten tartózkodó katonai egységek létszámának változását.