Megemlékezés a 2. világháború magyar zsidó mártírjaira a budapesti, Wesselényi utcai „Életfa” emlékműnél, a Raoul Wallenberg Emlékparkban
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója a II. világháború magyar zsidó mártírjaira emlékezve a budapesti, Wesselényi utcai „Életfa” emlékműnél, a Raoul Wallenberg Emlékparkban vasárnap délelőtt. Alábbiakban az eseményen elhangzott beszédet olvashatják.
Tisztelt Emlékezők!
Ezen az emlékművön, e szimbolikus fán, szimbolikus levelek vannak, de a rajtuk lévő nevek igaziak.
Nem elég az emlékmű, nem elég az elpusztítottak számának felírása.
Három generáció nőtt fel, három emberöltő telt el a holokauszt óta.
Egyre kevesebben vagyunk, akik láttuk, szenvedtük, túléltük a szörnyű tragédiát. Utódainknak és nekünk is 69 év után többet mondanak, sokkal többet jelentenek a nevek!
Mert mögöttük emberek állnak! Mi – ellentétben apáinkkal, nagyapáinkkal -, a zsidó mártírológiát nem csupán könyvekből ismerjük.
Mi szereplői, tanúi vagyunk e történelemnek, egyszerre lép elénk a régmúlt, a közelmúlt és a jelen.
Ez az emlékmű Jeremiás próféta szavaival – a köznéphez is szól.
Igen, ennek az emlékműnek szólnia kell: mindenkihez.
Azokhoz is, akik gyászolnak amíg élnek, azokhoz is, akiket a kegyelet, vagy az együttérzés hoz el esztendőről esztendőre ide.
De azoknak is üzen, akiknek ha erre visz az útjuk, le kell sütniük a tekintetüket, mert lelkiismeret furdalásuk van.
Az emlékezés és az emlékeztetés a túlélők kötelessége, ezt tesszük immár 69 esztendeje.
Az utóbbi években sajnos sokszor, másként emlékeztetnek bennünket az események.
Ahányszor azt halljuk: nem volt Auschwitz, EMLÉKEZÜNK.
Ahányszor ott látjuk nyilas egyenruhában menetelni a kopaszra nyírt neonácikat: EMLÉKEZÜNK.
EMLÉKEZÜNK, mert emlékeztetnek bennünket. Antiszemita írók, költők műveit a nemzeti alaptantervbe iktatják, és ezzel mérgezik a felnövő generációkat.
EMLÉKEZÜNK, mert Horthy-szobrokat avatnak.
EMLÉKEZÜNK, mert silány antiszemita szerzőkről neveznek el gyönyörű fővárosunkban utcát, teret.
EMLÉKEZÜNK, ha halljuk a futballmeccsek zsidózását.
Ha antiszemita szavakat szór ránk a média – mi EMLÉKEZÜNK.
De EMLÉKEZÜNK akkor is, amikor valakit azért tüntetnek ki és azért ültetnek fát, nevét áldva, a szent városban Jeruzsálemben, mert üldözötteket mentett.
És EMLÉKEZÜNK akkor is, amikor olyan testvéreinkkel találkozunk, akik kolostorokban, keresztény templomok sekrestyéiben találtak menedéket.
És EMLÉKEZÜNK akkor is, amikor a katolikus egyház legfőbb méltósága bocsánatot kér az ellenünk elkövetett bűnökért és kijelenti, hogy a kereszténységgel nem fér össze az antiszemitizmus!
Tisztelt emlékezők!
Bonyolult, terhes világban élünk. Szívünkben ott hordozzuk a múltat, de a jövőre készülünk.
Büszkék vagyunk zsidóságunkra és jóleső érzéssel élünk e hazában.
Erőnkkel, tehetségünkkel, szorgalmunkkal ezt az országot szolgáljuk zsidó identitásunkkal, nincs félelem bennünk, de nem is hagyjuk megfélemlíteni magunkat.
Büszkék vagyunk öntudatos zsidóságukat vállaló fiataljainkra.
Tudjuk, hogy számíthatunk a nemzetközi zsidóságra. Tudjuk, hogy mellettünk áll Magyarország többségét alkotó tisztességes társadalom.
Mellettünk van a világ egyik legfejlettebb országa és társadalma, testvéreink Izrael népe.
Lödor vador – nemzedékről nemzedékre már a harmadik generáció is megszületett azóta, amikor azt hittük, hogy nincs tovább. Még élünk néhányan azok közül akik 69 évvel ezelőtt átéltük az átélhetetlent.
Lödor vador – azóta adjuk át utódainknak, hogy mit tettek velünk, hogy megaláztak, hogy megszégyenítettek, hogy gázkamrába küldtek, hogy elégettek.
De mintegy fél évszázad után a mécsesek, a virágok és a könnyek után már megtanultunk mosolyogni is.
Gyermekeinkben és unokáinkban gyönyörködni. Héber dalaikon – Ám Jisrael chai – elmerengeni izraeli élménybeszámolóikon, örülni, nekik legalább megadatott és nézni amint egymás vállát átfogva hóráznak.
Lödor vador – 69 év után már azokról is beszélünk nekik, akik mentettek, akik miatt senki nem használhatja a fasiszta nép jelzőt. 69 év után megbékélésünk zálogaként nyugtázzuk fontos politikai tényezőktől a bocsánatkérést, a keresztény egyházaktól meg a megkövetést.
A holocaust azonban számunkra egyetlen percre sem feledhető. Mérhetetlen volt a veszteségünk, túl mély a fájdalmunk, a szenvedés a kín, ami meghaladott minden elképzelhetőt,
Vagyis nem az úgynevezett holokauszt-ipar, mint ahogy az új-nácik gúnyosan emlegetik a vészkorszakot, hanem az eredendő gyilkos indulat lett undorítóan borzasztóvá, hiszen a megöltek száma túlhaladta a megfoghatatlant.
Egyetlen gyilkosság is sok, hatmillió, benne a magyarországi hatszázezer szinte kimondhatatlan.
Hiszen mérnöki szisztémával, tábornoki igyekezettel pusztítottak el gázzal és tűzzel, éhséggel egy egész népet.
Mohácsot 1526 óta a magyar nemzet temetőjének tartjuk, persze joggal, de ott és akkor nem irtottak ki csecsemőt, kisgyereket, szülőasszonyt és idős embert; ez a különös nagyipari figyelem csak a zsidóknak jutott osztályrészül.
Hát akkor a gyászt, az emlékezést miért nevezi lekicsinylően egy parlamenti párt a – Jobbik holokauszt-iparnak?
Úgy látszik az emberietlenség sem akkor, sem most nem ismert határt………….
Igen ez a csodálatos emlékfa a Holocaustra emlékeztet. A SOÁ-ra. Az égő áldozatra és a rettenetre.
A Horthy Magyarország első, második és harmadik zsidótörvényére, a munkaszolgálatra, a vagonokra, a nyilasok és csendőrök rémuralmára, a Duna parti sortüzekre és a rámpára, a Maros utcai kórház betegeinek és orvosainak lemészárlására, az Árpádsávos zászlókra és a bakancsos egyenruhás járőrökre.
Mit is mondhatnánk ezek után itt az Emánuel emlékfa földig érő ágai mellet?
Hogy : NEM! és NEM! és NEM!, mert ezen az úton nincs, és nem lehet tovább. Senki ne feledje ezt a gettót már felszabadították egyszer a Szovjet csapatok. Éppen ezért a gyilkos hajlandóságú erőknek tudniuk kell: ők ezután is egyedül vannak! Európa a szabad világ ellenük fordult és mindig ellenük lesz.
Igen ezt üzeni nekünk Emánuel emlékfája. És kérem Önöket erre az üzenetre gondoljanak azok is akik nem akarnak visszatérni a sötét múlt felégetett világába.
Lödor vador– szóljon az üzenet az utánunk jövőkhöz: megbocsájtani nincs jogunk, de a megbékélés már a mi feladatunk is. 69 év után költözzön béke a lelkünkbe.
