Miért nem megyek a Kossuth térre?
Zsidó vagyok. Sohasem volt identitásgondom. A holokauszt idején születtem, és csak a véletlennek köszönhetem, hogy nem a Dunában végeztem 1944 novemberében. A Jókai téren állítottak csoportba bennünket. Az egyik csoport a Dunába került, a másik a gettóba. Még a pólyámon is sárga csillag virított, és 4 éves nővérem kabátkáján, és 70 éves nagyanyám, 41 éves anyám kabátján is. Eredetileg abba a csoportba osztottak bennünket, amelyet a Dunához vittek, de egy nyilas karszalagos átlökött négyünket a másik csoportba, így kerültünk a gettóba. Apám ekkor már egy németországi koncentrációs táborban volt, és ott is fejezte be rövid életét. Sohasem láthatott, és sohasem láthattam. Apa nélkül nőttem fel, mérhetetlen nyomorban, de az ötvenes években mindenki nyomorgott, tehát nem volt feltűnő. 1956 októberében – amint arról a Galamusban közölt memoártöredékeimben már írtam – szerencsétlen nyomorgó özvegy anyámat a Hunyadi téri piac előtt pusztán a származása miatt, majdnem agyonverték, „itt egy büdös zsidó asszony!” felkiáltással, abban a néhány tűzszüneti napban. Nekem ezt is jelentette az 56-os forradalom.
Kivándoroltunk Izraelbe, de nem jött utánunk 82 éves nagyanyám és 56 éves nagybátyám, aki közben két infarktust élt túl. 1960-ra nagyanyám lett súlyos beteg. Visszajöttünk. 1960 és 1990 között csak az MTK focipályán volt masszív zsidózás, az is csak az MTK-Fradi meccsek idején. Nem voltam focidrukker, de a zsidózásról mindenki tudott. Arról is tudtam később, hogy Csurka egy megrögzött antiszemita, hogy a holdudvarába tartozó barátai szintén vadul zsidózó rasszisták, de addigra már ismét Izraelben voltam, mint az ottani rádió magyar adásának vezetője, és a Magyar Rádió és Televízió, később a HVG tudósítója. Ki mindenki tartozott ebbe a holdudvarba? Szentmihályi Szabó Péter, Hegedűs Lóránt, az aranyketreces Benedek István, akivel emiatt saját családja is megszakította a kapcsolatot, és sorolhatnám a Magyar Fórum hasábjain megjelenő népes gárdát. Ma ezek az emberek – már akik még élnek – Bayer Zsolt állandó vendégei az ECHO tévében, és közösen zsidóznak, cigányoznak, mint ahogy tették ezt a Magyar Fórum hasábjain. Nem jobbikosok, fideszesek. Bayer Zsolt, a Békemenetek szervezője büszkén mutogatja fideszes párttagkönyvét, és boldogan fényképezteti magát a Nagy Vezér társaságában, akinek állítólag szűk baráti köréhez tartozik. Köztudott tény, hogy a Jobbik, Vona Gáborral az élén, egy fideszes kezdeményezésből nőtt ki, és az alapító atyák sohasem határolódtak el tőlük, de saját nyíltan rasszista párttársaiktól sem.
Azon a délutánon, amikor Gyöngyösi Márton ominózus felszólalását elkövette, azonnal felhívtam Bolgár Gyuri barátomat, de csak az Újságíróklub után sikerült elérnem. Elmondtam, hogy szerintem ez az aljas szöveg volt hivatva elfedni a választási regisztráció megszavazása miatti felháborodást, hogy legyen min rágódni a médiának, az ellenzéknek és a tisztességes magyar állampolgároknak. Hogy szerintem ez nem a véletlen műve volt, és főként nem a véletlen egybeesések műve. Hogy úgy képzelem, ez tudatos aljasság volt, valamelyik szélsőjobbos fideszes találmánya, aki talán még a párt vezérkarával is egyeztetett, és Gyöngyösi már papírral a kezében, felkészülten robbantotta bűzös bombáját. És erre a Fidesz igencsak tapasztalt államtitkára csak annyit tudott mondani, hogy ilyen kutatással nem foglalkozunk. A nagyobb baj, hogy ott helyben a baloldalnak sem volt semmilyen elutasító válasza. Csak másnapra ébredtek fel, és kezdtek el tiltakozni. Az elterelő terv, ha volt, bejött. A Fidesz gyorsan kiadta, immár tizedszer, előre elkészített tiltakozását, amely szinte szóról-szóra megegyezett a korábbiakkal. Ezek után mit mondhat Rogán Antal, hogyan határolódhat el saját pártjától és szélsőjobbos szövetségeseitől párton belül és kívül? (És ha nem így történt volna, akkor sem engem, hanem a Fideszt jellemzi, hogy ez ma Magyarországon bárkinek – nekem – eszébe juthat róla.)
De kedves ellenzéki barátaim, emlékezzetek Evianra, a híres eviani konferenciára, ahol a nagyhatalmak, sőt 32 ország képviselői képtelenek voltak megegyezni abban, hogy fejenként 25 ezer zsidót befogadjanak, és ezzel megelőzzenek egy nyilvánvaló népirtást. Hogy a szövetségesek l944-ben, amikor már köztudott volt az auschwitzi haláltábor borzalma, egy darab bombát sem dobtak azokra a vonatsínekre, amelyeken a közlekedő tehervonatok napi tízezer zsidót szállítottak a megsemmisítő táborokba. Igen. Kedves Nem Zsidó Ellenzékiek, nézzetek magatokba, és vessétek ki magatok közül is azokat a rasszizmussal szimpatizáló párttársaitokat, akik a hallgatást választották. Sajnos nemcsak a jobboldalon vannak rasszisták, csak éppen a baloldal ezt nem tűzheti a zászlajára. Hány baloldali Fradi-drukker merte volna szájon vágni a mellette zsidózó focirajongót, vagy kiáltott volna rendőrért, hogy vezessék ki az illetőt?
Aki olvasta az eddig megjelent írásaimat a Galamusban, az tudja, hogy én akaratlanul is „nemzetbiztonsági kockázatot jelentő” kettős állampolgár vagyok, ugyanis azt csak 1990-ben, Izraelben tudtam meg, hogy l957 óta izraeli állampolgár is vagyok. Rádiós és televíziós ismeretterjesztő műsoraimban fertőztem a magyar népet, és ezért még nívódíjakat is kaptam, sőt Mádl Ferenctől még Lovagkeresztet is, bibliai sorozatomért. És akkor ne is beszéljünk a magyar származású, kettős állampolgárságú Nobel-díjasokról, akiknek egy része még zsidó is.
Igen. A most kettős állampolgárrá váló százezrek jobb, ha tudják, hogy valamennyien „nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek, és vagy önként lemondanak a másik állampolgárságukról, vagy sohasem lesz belőlük több, mint a Fidesz-szavazatók számát szaporító választópolgár.
Csak ennyit szerettem volna mondani…
Erdei Grünwald Mihály, újságíró
Sorozata a Galamusban: Karnyújtásnyira a történelemtől – Töredékek egy készülő memoárból
