Fiatalok munkanélkülisége: az ifjúsági garanciáról vitázott az Európai Parlament
Strasbourg, 2013. január 15. – „Európa-szerte jól ismerjük a
fiatalok katasztrofális foglalkoztatottsági mutatóit, és az is
vitathatatlan, hogy mindez óriási gazdasági és társadalmi költséggel
jár. Az európai szintű ifjúsági garancia bevezetésének ára ehhez
képest lényegesen alacsonyabb lenne” – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita
európai parlamenti képviselő a hétfő esti plenáris vitához
benyújtott hozzászólásában.
„Európának nincs jövője, ha nem tudunk munkát és biztos távlati
lehetőségeket biztosítani a fiatalok számára. Az ő jövőjük ezért a
mi jövőnk is” – fogalmazott a képviselő, utalva az Európai
Szocialisták Pártja kampányára, amelyet az Európai Ifjúsági Garancia
bevezetése érdekében indítottak egy évvel ezelőtt. Az Európai
Bizottság végül tavaly novemberben terjesztette elő az ezzel
kapcsolatos a hivatalos javaslatot, amely szerint a 25 éven
aluliaknak munkalehetőséget vagy továbbképzést biztosítanának,
legkésőbb négy hónappal a tanulmányok befejezését vagy a munkahely
elvesztését követően.
Gurmai Zita hozzátette: az ifjúsági garancia már több európai
országban sikeresen működik. „Most, hogy az európai fiatalok közel
negyede nem tud elhelyezkedni, az Európai Uniónak lépnie kell. Minél
előbb meg kell találnunk a szükséges forrásokat, és biztosítani kell
a politikai akaratot a garanciaprogram európai szintű bevezetéséhez”
– zárta hozzászólását a képviselő.
Fiatalok munkanélkülisége: az ifjúsági garanciáról vitázott az Európai Parlament
2013. január 15 14:21














