Egyiptom legnagyobb szélsőségesen konzervatív iszlamista pártjának vezetője kedden bejelentette, hogy új politikai pártot alapít. A szalafista an-Núr párt, amely Egyiptom második legerősebb pártja, október óta belső harcok színtere, mert vezetői nem tudnak dűlőre jutni annak a szalafista egyházi személyek alkotta testületnek a szerepéről, amely annak idején támogatta a párt létrehozását.
Emad Abdel Gafúr, az an-Núr eddigi vezetője közölte, hogy kilép a pártból és létrehozza az al-Vatan (haza) pártot, amellyel „új fejezetet nyit” az ország politikai életében. Gafúr, aki Mohamed Murszi államfő egyik tanácsadója is, azon a véleményen volt, hogy a pártot le kell választani a szalafista egyházi testületről. Gafúrt támogatják a legfontosabb szalafista politikusok és egyházi vezetők.
A szalafisták jóval konzervatívabbak mint a Murszit támogató, s a legnagyobb pártnak számító fundamentalista Muzulmán Testvériség, és egyebek mellett támogatják a szigorú iszlám törvénykezés, a sária bevezetését.
Egyiptomban két hónap múlva parlamenti választásokat tartanak.