Rogán Antal a Mokka című műsorban azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány,

Jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén
A felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén – közölte Rogán Antal a TV2 szerda reggeli műsorában.
 

Rogán Antal a Mokka című műsorban azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén. Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert  – mint mondta – Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat.

Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: „Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (…) végig megvolt a nyitottság”. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Balog Zoltánban most is megvan a nyitottság, ezért akár ma visszamehetnének hozzá a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről.

Szerinte a ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel. Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, „nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal” – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok, „nem könnygáz várta őket”, hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak