„Ez a munkahelyvédelem és az adósságcsökkentés költségvetése”

Bebizonyítottuk, hogy kialakítható olyan költségvetés, amellyel három százalék alatti a hiány, csökken az államadósság, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.

A Parlament éppen most fogadta el, gyakorlatilag háromnegyedes többséggel az ország 2013. évre vonatkozó költségvetését – jelentette ki Rogán Antal. Úgy fogalmazott, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja szerint ez a büdzsé a munkahelyvédelem és az adósságcsökkentés költségvetése. A következő évben 300 milliárd forint jut a munkahelyek védelmére, illetve támogatására – fűzte hozzá. Emlékeztetett rá, hogy nyáron jelentette be a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítását kéri a kormánytól. Azt kértük, hogy célzottan támogasson a kormány foglalkoztatási csoportokat, és adjon a hazai kis- és középvállalkozásoknak jelentős adókedvezményeket, kifejezetten a munkahelyek megőrzése, illetve új munkahelyek létrehozása céljából – jegyezte meg.

 

Fotó: fidesz.hu

A Fidesz frakcióvezetője rámutatott, az elmúlt fél év összes vitája arról szólt, hogy meg lehet-e úgy valósítani a költségvetést, hogy a hiány három százalék alatt van, az államadósság csökken, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul. Azt gondolom, a mai napon bebizonyítottuk, hogy meg lehet ezt valósítani – tette hozzá. Mint mondta, a brüsszeli bizottság is úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés hiánya a következő évben három százalék alatt lesz, valamint azt is kimondták, hogy a kormány intézkedéseinek következtében a foglalkoztatási helyzet 2013-ban javulhat.

„A büdzsé példátlanul sokat tesz a munkahelyvédelem érdekében”

Azt gondoljuk, hogy azok a támogatások, amelyeket foglalkoztatás céljából nyújt a költségvetés, célzottak és eredményesek lesznek; a büdzsé segíti a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a szülésről visszatérő nők, valamint a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatását – sorolta. Minden foglalkoztatási csoport esetében 100 ezer forintos bérig elengedik a munkáltatói terhek 50 vagy a 100 százalékát. emellett jelentős adókedvezményt kapnak a kisvállalkozások, a 6 millió forint alatti árbevétellel rendelkező önfoglalkoztató kisvállalkozók egy leegyszerűsített adót fognak fizetni havi 50 ezer forint erejéig. A 25 főnél kevesebbet foglalkoztató kis- és középvállalkozások pedig az adóalap megváltoztatásával jelentős foglalkoztatási kedvezményeket kapnak. A 125 millió forintnál kisebb bevétellel rendelkező vállalkozásoknak csak akkor kell áfát fizetniük, ha már kézhez kapták a számla összegét is – fogalmazott Rogán.

 

A politikus kijelentette, ez a költségvetés Európában példátlanul sokat tesz a munkahelyvédelem érdekében. Emellett utalt a Költségvetési Tanács kedden ismertetett eredményére is, amely kimondja, a következő évben hazánkban csökkenni fog az államadósság, 2013-ban és 2014-ben közel 5 százalékkal mérséklődik majd. Rogán Antal rámutatott, a költségvetésben szerepel az önkormányzatok adósságának átvállalása, valamint a félszuperbruttó teljes kivezetése is.

A büdzsében 400 milliárd forint értékű tartalék szerepel arra az esetre, ha bármilyen, az országot érintő pénzügyi válság alakul ki 2013-ban, illetve ha az európai pénzügyi válság fokozódik – jelentette ki.

Egységes mértékű csökkenés

Indokoltnak tartjuk a gáz, a villamosenergia és a távhő árának a tíz százalékos csökkentését – reagált az ezzel összefüggő újságírói felvetésre. Hozzátette: tudomása szerint a szerdai kormányülésen megszülethet az ezzel kapcsolatos döntés. Nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnénk elérni – hangsúlyozta, hozzátéve, az a véleménye, hogy az elosztó cégeknél, „a nagy szolgáltatásoknál nem profitot kell termelni, hanem szolgáltatást kell biztosítani”.

Az árfolyamgáttal kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, indokoltnak tartja, hogy három hónappal meghosszabbítsák. Jó lenne, ha a magyarországi devizahiteleseknek legalább a negyven-ötven százaléka részt venne az árfolyamgáthoz kapcsolódó programban; ez ugyanis mindenki számára előnyös – szögezte le.

 

„Várjuk a kormány döntését”

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz-frakciónak van-e álláspontja arról, hogy a kormány vizsgálja-e felül a felsőoktatásban tanuló állami ösztöndíjasok keretszámát, Rogán Antal úgy reagált, a kormány döntését, véleményét várják a témában. Mint mondta, a frakció a jövő évi büdzsé kapcsán azzal foglalkozott, hogy mennyi pénz jut felsőoktatásra. Erre azt tudom önöknek mondani, hogy legalább annyi, sőt, valamivel több, mint 2012-ben – mutatott rá, megjegyezve, a viták ennek az összegnek az elosztásáról szólnak.