A Seuso-ügyről
– A Seuso-ügy kapcsán számos személyemet érintő vád fogalmazódott meg az elmúlt időszakban
a magyar médiában, amelyekkel idáig úgy gondoltam, hogy nem kell
törődnöm, a nemzeti ügy fontosságára való tekintettel felül kell
emelkednem ezen. Azonban szeretném, ha a közvélemény ismerné az
álláspontomat, mert a politikai csatározások és ellenérdekeltek
gáncsoskodása személyemen keresztül az ügyet is besározza.
Tizennégy éves korom óta vagyok szerelmese Ázsiának, tanulmányozom
kultúráját és nyelveit, gyűjtöm tárgyait. Úgy hozta a sors, hogy a
világ három legnagyobb délkeket-ázsiai magánygyűjteménye közül
számosságában a legnagyobbal rendelkezem. Magánvagyonom,
műkincsgyűjteményem lehetővé tenné számomra és utódaim számára is,
hogy a magyar valóságtól távoli, gondtalan életet éljek. Azonban úgy
tartottam helyesnek, hogy tudásommal, vagyonommal és lehetőségeimmel
Magyarország javát szolgáljam.
Számos külföldi megkeresés ellenére idehaza kívántam létrehozni a
világ egyetlen délkelet-ázsiai Aranymúzeumát, Budapesthez kívántam
kötni a térséggel kapcsolatos tudományos munkát, ezért elindítottam
a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézetet. Magyar szakembereket
segítettem hozzá, hogy kambodzsai kutatásokat végezzenek.
Megvásároltam egy Stradivari hegedűt, amit egy tehetséges magyar
művésznek adtam öt évre használatra. Könyvkiadásokat, ösztöndíjakat
finanszírozok, valamint egy minor szakot az ELTE-n. Mégis néhányan
el kívánnak számoltatni a magyar valóságban, saját forrásaimból
megvaslósított eredményeimmel és azok értékével, mintha legalábbis
közpénzeket áldoztam volna céljaimra. Nagyívű terveket szövök,
amelyeket legjobb tudásom és lehetőségeim szerint próbálok
véghezvinni, bevonva a legjobb hazai és külföldi szakembereket.
Keresem minden terület kiválóságát, legyen szó akár kutatóról,
programozóról, grafikusról, őrről, vagy felszolgálóról. Néha nem a
megfelelő emberekkel hoz össze a sors, utunk nem egy irányba halad
tovább. Amikor nem tudunk tovább együtt dolgozni, akkor a
továbblépés anyagi és szakmai sérelmekkel is járhat számukra,
amiknek egyesek a nyilvánosságon keresztül kívánnak hangot adni. A
Magyar Indokína Társaság túlvállalta magát az Aranymúzeum
létrehozásával és az Andrássy úti palota megvásárlásávával. Minden
erőmmel azon vagyok, hogy a társaság még fennálló, a vállalkozás
nagyságához képest kismértékű tartozásait a következő időszakban a
törvény által meghatározott keretek között rendezzem.
Az Aranymúzeum létrehozása mellett életem másik legfőbb célkitűzése,
hogy a Seuso-kincseket visszajuttassam Magyarországnak. Megadatott
az a lehetőség számomra, hogy a Seuso-kincsek tényleges őrzési
helyét és birtokosait felkutassam, az elmúlt időszakban egyedüli
magyarként láthassam és a kezembe foghassam a vélhetően Pannónia
földjéről elkerült tárgyakat. Mára minden adott, hogy a kincsek első
nyolc darabját megvásároljam, hazahozzam, kutathatóvá tegyem és egy
Andrássy úti palotában kiállítsam. Ezért a célért hajlandó vagyok a
gyűjteményem néhány jelentős darabjától megválni és cégeim egyes
tulajdonrészeit is eladni.
A tárgyak hazahozatalához a legmagasabb szinten kértem a magyar
kormányzat segítségét, hogy a kényes jogi helyzetben tegyék lehetővé
a kincsek hazajuttatását, amelyet halálom után a Magyar Államra
kívánok hagyni. A vásárlásról aláírt szerződésem, amelyhez szükséges
a magyar kormány támogatása, augusztus végén lejár.
Ezért úgy vélem: történelmi a felelősségünk az elkövetkező rövid
időszakban, hogy a Seuso-kincsek ne váljanak végleg elérhetetlenné
Magyarország számára.
dr. Zelnik István
gyűjtő, múzeumalapító
