Mártír megemlékezés Tiszafüreden
1944. május 8-án Tiszafüred járás zsidóit gettóba kényszerítették. 1944. június 8-án marhavagonokba terelték a gettó lakóit és „a kerecsendi téglagyár és Kassa” Auschwitz volt a végállomás. Nagyrészüket azonnal megölték.
A tiszafüredi zsidó temető udvarán 35 fokos hőségben, mintegy 60-70 emlékező gyűlt össze. Külön köszönet illeti a szervezőket, akiknek jóvoltából sátor, székek, hideg ásványvíz és kedves fogadtatás várta az emlékezőket.
Pintér Erika polgármester, aki kezdeményezője volt a megemlékezésnek, megnyitójában utalt arra, hogy a város életében a zsidók milyen jelentős szerepet játszottak. Felolvasta dr. Feldmájer Péter elnök levelét, aki nem tudott részt venni a megemlékezésen.
Lebovits Imre beszédében felidézte egy 14 éves keresztény kislány, Kala Juci (Vasas Máténé), írásban megküldött visszaemlékezésének egy részletét: „1944. június 8-án a part alatt libákat legeltettem. Arra lettem figyelmes, hogy közeledik egy csapat csendőrök kíséretében. Közelebb érve a négyes sorokban felfedeztem Barna Anci barátnőmet. Önkéntelenül odaszaladtam hozzá és ő egy könyvet ölelve rám nézett és csak annyit mondott, neked adom. Ez egy pillanat műve volt. A csendőr rám kiáltott és eltolt onnan. A menet eltűnt és én soha többet nem láttam Ancit. De nemcsak ez az emlék maradt meg bennem a zsidók elhurcolásáról. Ahol laktunk, szemben egy öreg kis házban egy nagyon öreg, kb. 90 éves bácsi élt. A bácsi ellátásáról a hitközség gondoskodott. A bácsi senkivel nem beszélt, és soha senkinek nem ártott. S egyszer lárma hallatszott a ház felől, s láttuk, hogy emberek törik rá az ajtót és ráncigálják kifelé. Ő szegény nem tudta mi történik, elvitték.”
Néhány szó a Horthy rendszer bűneiről. Horthy Miklós Hitler mellé állt. Hadat üzentek három nagyhatalomnak, a halálba küldték a 2. magyar hadsereget. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök 1942. december 22-én az alábbi parancsot adta ki a 2. magyar hadseregnek: „Legfelsőbb hadúrunk elrendeli, ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van.” 1943. január 12-én a voronyezsi szovjet áttörés után január 15-én telefonon, majd személyesen von Witzleben vezérőrnagy német összekötő törzsparancsnok az alábbiakat közölte Jány Gusztáv hadseregparancsnokkal. „Jány vezérezredes úr intézkedjék most már szabadon, mert itt a hadsereg sorsáról van szó.” Jány nem vonult vissza, a 220 ezres magyar hadseregből 60-70 ezer fő maradt, az 50 ezer munkaszolgálatosból, 5 ezer élte túl a szovjet támadást.
A másik nagy bűne a Horthy kormánynak, hogy 6 hét alatt zsidótlanították a magyar vidéket. A deportálás, a munkaszolgálat, a Budapesten történt rémtettek végeredménye 600.000 mártír. A német megszállást követően Horthy Sztójay Döme volt berlini magyar nagykövetet – meggyőződéses nácit és antiszemitát – nevezte ki miniszterelnöknek. Sztójay a minisztertanács ülésén bejelentette: „Főméltóságú kormányzó úr nem kíván a zsidókat érintő rendeletekbe véleményt nyilvánítani.”
Lebovits Imre ismertette a köztársasági elnök úr üzenetét, amit külföldi távolléte miatt dr. Gróh Gáspár köztársasági elnöki hivatal igazgatója küldött. Továbbiakban Lebovits Imre köszöntötte Szemán Sándor Tiszafüredi lakost, akinek édesapja 1944-ben Schwarcz Benedeket, a városszerte ismert zsidó fényképészt bújtatta és megmentette.
Fekete László főkántor gyász imákat énekelt, majd az El mole ráhámim eléneklése után a Kaddist mondta el.
Az 542 mártír nevét megörökítő márványtábláknál az emlékezők 6 gyertyát gyújtottak.
Végezetül Fekete László Neumark Zoltán zongora kísérete mellett ismert zsidó dalokat adott elő, köztük a Szól a kakas már c. dalt is.
Budapest, 2012. július 5.
Lebovits Imre volt deportált
