Martonyi János Sao Pauló-i tárgyalásai
A magyar külügyminiszter Brazília gazdasági-pénzügyi központjában, Sao
Paulóban folytatott üzleti megbeszéléseket 2012. május 17-én.
A miniszter Paulo Skaffal, a Sao Pauló-i Gyáriparosok Szövetsége
(FIESP) elnökével, majd Guilherme Afiffal, Sao Paulo Állam
kormányzó-helyettesével tárgyalt. Ismertette a magyar globális
külpolitikai nyitást és ezzel párhuzamosan a gazdasági kapcsolatok
bővítésére irányuló törekvéseket. Szó volt a Sao Paulo Államban
koncentrálódó tudományos és technológiai fejlesztési potenciál
magyar kutatási központokkal való összekapcsolásáról és a kétoldalú
kereskedelem fejlesztéséről, valamint az oktatási, kutatási és
szakképzési kapcsolatok elmélyítéséről. Martonyi János hangsúlyozta,
hogy a hazai egyetemek készek a brazil diákokat fogadni és számukra
angol nyelven, világszínvonalú képzést biztosítani. A miniszter
magyar származású vállalkozókkal is találkozott, akiknek bemutatta a
magyar gazdaságátalakítás intézkedéseit és a globális nyitással
erősödő külgazdasági lehetőségek kihasználására biztatott.
Magyarország ötéves szünetet követően idén áprilisban ismét
külgazdasági szakdiplomatát küldött a dinamikusan fejlődő Brazília
gazdasági központjának számító Sao Paulóba. Martonyi János
találkozott Gilberto Kassabbal, a 12 millió lakosú Sao Paulo
főpolgármesterével. Az eszmecserén szó volt a budapesti kötöttpályás
közlekedés tapasztalatainak átadásáról a közlekedési problémákkal
küszködő nagyváros vezetésének. Érdemesnek tartották az
együttműködés megkezdését a hulladékkezelés, a vízellátás és
-tisztítás területén, továbbá elhatározták Budapest és Sao Paulo
városok kulturális összekapcsolódásának ösztönzését is. Brazília
legnépesebb államának törvényhozási elnökével, José Barros Munhozzal
történt találkozón a külügyminiszter jelezte partnerének, hogy az új
magyar külpolitikai stratégia kiemelt figyelmet szentel a brazil
gazdasági fejlődés motorjának számító Sao Paulo Államra. Ezt jelzi,
hogy a parlamenti kapcsolatok intenzívebbé válásának jeleként Kövér
László házelnök 2011 októberében felkereste a helyi állami
törvényhozást. Magyarország és a szövetségi állam előtt a gazdasági
együttműködés számos területe nyitott. Ezek közül a miniszter a
technológiaigényes iparágakat emelte ki és szorgalmazta, hogy e
terület képviselői vegyenek részt a magyar–brazil gazdasági vegyes
bizottság 2012 második felében Brazíliában sorra kerülő ülésével
párhuzamosan megrendezendő üzleti fórumon. Martonyi János külön
köszönetet mondott a főpolgármesternek és a törvényhozás elnökének
azért, hogy a városi képviselőtestület 1992-ben Magyarország
Napjává, az állami törvényhozás pedig 2008-ban a Magyar Közösség
Napjává nyilvánította október 23-át. Az 1956-os forradalom és
szabadságharc emléke így bekerült a hivatalos megemlékezések
naptárába. A törvényhozás 2009 óta a magyar közösséggel együtt
évente tart ünnepi ülést a forradalom évfordulója tiszteletére.
Martonyi János Sao Pauló-i tárgyalásai
2012. május 18 08:44














