Clinton: a szíriai tűzszünet fontos lépés, ha kitart

Clinton: a szíriai tűzszünet fontos lépés, ha kitart
Fontos lépés” a szíriai tűzszünet létrejötte, amennyiben az kitart – jelentette ki csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton, az amerikai diplomácia vezetője a G8-csoport külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának befejeztével.

Clinton hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad rendszerének maradéktalanul végre kell hajtania az ENSZ és az Arab Liga megbízásából közvetítő Kofi Annan hatpontos béketervét, és „nem válogathat”.
„Az Annan-terv nem lehetőségek menüje, hanem kötelezettségek összessége” – mondta Clinton, kiemelve, hogy azok magukba foglalják a csapatoknak a városokból való visszavonását és a segélyek bebocsátását is.
Rámutatott: az Egyesült Államok támogatja azt, hogy egy lehetséges ENSZ-megfigyelő misszió előkészítésére haladéktalanul csapatot küldjenek Szíriába. Clinton szerint az előretolt csoportnak szabadon kell tudnia mozogni és kommunikálni az egész országban, és az abban részvevők biztonságát minden félnek szavatolnia kell.
Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Szíriában „a rezsim háborújának” be kell fejeződnie és el kell kezdődnie a politikai átmenetnek.
„Aszadnak mennie kell majd, a szíriaiak pedig esélyt kapnak arra, hogy maguk tervezzék meg a jövőjüket” – mondta.
Az Iránnal a nukleáris programjáról szombaton, Isztambulban folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban az amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott: vannak arra utaló jelek, hogy Teherán új javaslatokat tesz majd le az 5+1 csoport (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) képviselői elé, akik azt szeretnék, hogy az iszlám köztársaság bebizonyítsa: „valóban felhagyott a nukleáris fegyverek beszerzésére irányuló ambícióival”.
Az amerikai külügyminiszter – utalva a küszöbönálló észak-koreai műholdfellövésre, amely ballisztikus rakétatechnológián alapul – hangsúlyozta: a G8-külügyminiszterek felszólították Észak-Koreát, hogy tartsa magát a nemzetközi kötelezettségeihez és tartózkodjon a provokációktól.
„Ha Phenjan végrehajtja (az indítást), akkor valamennyien támogatjuk majd, hogy a Biztonsági Tanács további lépéseket tegyen” – jelentette ki Clinton.
A G8-csoport az Egyesült Államokból, Kanadából, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Japánból és Oroszországból áll.