Damaszkusz elit negyedét is elérték a harcok, kikapcsolták a közvilágítást

Bútorok egy felrobbantott damaszkuszi épület előtt
A városrész több fontos objektumnak, nagykövetségnek is otthont ad, a szíriai hatalom több képviselője is a körzetben lakik.
Rakéta- és gépfegyveres támadások
A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Bizottsága szerint vasárnap legalább 19-en, közöttük négy gyermek veszítette életét rakéta- és gépfegyveres támadások közepette a hadsereg és a lázadó erők összecsapásai következtében.
A harcok az észak-nyugati Deir Ezzor provinciában voltak a legerősebbek, ahol a lázadók elfoglaltak néhány utcát és a hadsereg legalább két járművét felgyújtották. A harcok során legalább 14 katona és 5 lázadó veszítette életét az AINA hírügynökség értesülései szerint. Deraa déli tartományban egy mesterlövész két férfit ölt meg, miközben ezrek vonultak az utcára, hogy halottaikat gyászolják és tiltakozzanak a mintegy négy évtizedes Asszad uralom ellen. A Vöröskereszt nemzetközi bizottságának vezetője Oroszországba utazott, hogy Moszkva segítségét kérje Damaszkusz meggyőzéséhez, hogy engedjenek be több segélyt az országba.
A fővárosban több százan gyűltek össze, hogy gyászolják a szombati merénylet áldozatait, az aktivisták szerint a biztonsági erők rájuk rontottak és ütlegelni kezdték őket, valamint le is tartóztattak többeket a mintegy kétszáz fős tömegből, amikor elkezdték kiáltani, hogy „a nép le akarja dönteni a rezsimet.”
„Először az erőszak elleni szlogeneket kiabálták, és a rendőrség nem tett semmit, de ahogy a rezsim leváltását kezdték el követelni, a rendőrség közéjük rontott és elkezdték botokkal ütlegelni az embereket.” A tüntetést, amely erőszakmentes ellenállásra hívott fel a kormánnyal szemben, olyan mérsékelt ellenzéki vezetők szervezték, akiket korábban megtűrt a kormány, mert párbeszédre hívtak fel és elutasították a külföldi közbeavatkozást. A biztonsági erők letartóztatták és ütlegelték Mohammed Szájjid Rasszaszt, a Demokratikus Változás Nemzeti Koordináló Testület vezetőjét is. Az ellenzéki csoport képviselői korábban Kínába és Oroszországba látogattak, hogy párbeszédet kezdeményezzenek Asszad és az
ellenzék között. A legtöbb ellenzéki elutasítja a csoportot, mivel ragaszkodnak az erőszakmentes megoldáshoz és ellenzik a külföldi beavatkozást. A biztonsági erők letartóztatták Farzand Omar orvost, a Szír Állam Építése párt politikusát. A párt állásfoglalása szerint a „letartóztatás megerősíti újra azt a tényt, hogy a szíriai hatóságok elnyomják az ellenzéket, és igaztalanul állítják, hogy tisztelik és elfogadják a szíriai ellenzék tagjait vagy hogy készek a párbeszédre.”
Kettős merénylet után autóbomba robbant
Vasárnap autóbomba robbant Aleppóban, míg szombaton kettős merényletethajtottak végre Damaszkuszban. Szíria fővárosában szombaton 27 ember, rendőrök és civilek vesztették életüket a támadásban. Az elmúlt hónapok során több tucatnyian vesztették életüket különböző bombatámadásokban, amelyekkel a kormányzat „terroristákat” vádol. Az ellenzék azonban azt állítja, hogy a kormányzat szervezi a merényleteket.
A szombati és vasárnapi robbantásokra két nappal a forradalom első évfordulóját követően került sor – a tavaly március óta zajló eseményekben a kormányzat véres fellépését követően a halálos áldozatok száma már meghaladta a 8 ezer főt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken tovább folytatódtak országszerte a kormányellenes demonstrációk, sőt Damaszkusz több külvárosa – ahol a hadsereg néhány hete helyreállította a rendet – szintén fellángolt.
Basár el-Asszad elnök azonban továbbra is azt állítja, hogy az ország destabilizálásán fáradozó „terroristákkal”, valamint „fegyveres bandákkal” küzd. Pénteken Kofi Annan az ENSZ, valamint az Arab Liga küldötte ismét felszólította a feleket, hogy hagyjanak fel a harcokkal és ne akadályozzák a Szíriának szánt humanitárius segély eljuttatását az arra rászoruló térségekbe. Annan az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagállamai előtt tartott beszámolójában hozzátette: tárgyalódelegációt küld Damaszkuszba, hogy megvitassák egy nemzetközi megfigyelőcsoport felállatásának a feltételeit.
Felfegyverzik az ellenzékieket
Közben Szaúd-Arábia hadfelszerelést küldött Jordánián keresztül a szíriai kormány ellen fellázadt, többnyire zendülő katonákból álló Szabad Szíriai Hadseregnek – közölte szombaton egy arab diplomata.
A neve elhallgatását kérő diplomata elmondta, hogy Rijád saját kezdeményezésére, a szíriai vérfürdő befejezése érdekében küldött hadfelszerelést Jordániába, hogy onnan eljuttassák azt a szíriai lázadóknak. A művelet részleteit később hozzák nyilvánosságra – ígérte a diplomata.
Az arab világban nagy befolyással rendelkező Szaúd-Arábia élesen bírálja Basár el-Asszad szíriai elnök rendszerét a tavaly kirobbant népfelkelés véres elfojtása miatt. Rijád szerdán bejelentette, hogy bezárja damaszkuszi nagykövetségét és hazarendeli diplomatáit; a szaúdi nagykövetet már tavaly augusztusban hazahívták Szíriából.
Szaúd el-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter március 4-én úgy vélekedett, hogy a szíriai ellenzéknek jogában áll felfegyvereznie magát. A szaúdi lakosság egy részét törzsi kötelékek kötik össze a szíriai szunnitákkal. A sivatagi királyság államfője, Abdallah bin Abdel-Azíz anyja például a kelet-szíriai Sammar törzs leszármazottja volt.
Több más ország, köztük Katar már szintén jelezte, hogy kész fegyvert szállítani a szíriai felkelőknek, a kuvaiti parlament pedig határozatban szólított fel erre.
Szíria hétfőn azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát és Katart, hogy „a terroristák bűntársa”, és ezért maga is osztozik a felelősségben a kiontott vér miatt. Damaszkusz rendszeresen terroristaként bélyegzi meg a kormányellenes felkelőket.
A Szabad Szíriai Hadsereg több ezer dezertált katonából és hozzájuk csatlakozott civilekből áll, akik könnyűfegyverekkel veszik fel a harcot a nehézfegyverekkel is rendelkező szíriai reguláris hadsereggel.

A katari Al-Watan napilap a felkelés első évfordulójára készített karikatúrája. „A szíriai forradalom egy éves”. Az öltönyös ember a „rezsim”.
„Az igazi diktátor én vagyok”
„Az igazi diktátor én vagyok” – mondta Aszma al-Asszad, a szíriai elnök felesége egy kiszivárogtatott e-mail szerint, amely arra utal, hogy jelenős helyet foglal el a diktátor belső körében. Annak ellenére, hogy a felkelés előtt Szíria liberalizációjáért küzdött, jelenleg nem igazán aggódik a rezsim véres leszámolása miatt, inkább igyekszik mindenkit arról biztosítani, hogy támogatja férjét. Egy év elején elküldött baráti e-mailben azzal büszkélkedett, hogy férje „erős, és nem szórakozik”, egy másikban kifejezte haragját amiatt, hogy az ABC hírcsatorna úgy vágta meg Asszaddal készített interjúját, hogy az kedvezőtlen színben tüntette fel.
Egy harmadik levelében a homszi lázadókon viccelődött, közvetlenül az előtt, hogy a rezsim a város több száz felkelőjével végzett. Egy év végén írt baráti levelében azzal kapcsolatban írt, hogy a házaspárok általában mennyire figyelnek egymásra: „Ami a hallgatást illeti – Az igazi diktátor én vagyok, neki nincs választása” írta férjéről. Aszma al-Asszad egy középosztálybeli angol családból származik, egy kardiológus orvos lányaként nőtt fel Londonban. Aszma korábban befektetési bankszakemberként dolgozott, amíg 25 éves korában hozzá nem ment Asszadhoz, akitől három gyermeke is született.
A szíriai vezetőnek és feleségének magánlevelezését hackerek törték fel és a szíriai ellenzék több mint 3000 e-mailt adott át különböző média csatornáknak.
atv.hu / BBC / MTI / The Daily Telegraph/BPI.HU