Asszadnak távoznia kell

Jordán uralkodó: „Asszadnak távoznia kell”

A Szíria elleni szankciók szigorításáról döntöttek hétfőn Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei, Jordánia királya pedig élesen bírálta a damaszkuszi rezsimet és az arab vezetők közül elsőként lemondásra szólította fel Basár el-Asszadot.

Abdullah jordán király szerint ha Basár el-Asszadot érdekli országa, akkor le fog mondani. A jordán uralkodó az első arab vezető, aki hétfőn nyíltan lemondásra szólította fel a szíriai elnököt –írja a BBC. Arra sürgette Asszadot, hogy kezdjen párbeszédbe az ellenzékkel, hogy szabályozott módon menjen végbe a rendszerváltás. Az arab vezetők egyre nagyobb kritikával illetik a damaszkuszi rezsimet, amely már hét hónapja véres eszközökkel igyekszik vérbe fojtani a kormányellenes tüntetést.

Asszad (b) köszönti Abdullah királyt (j) Damaszkuszban 2010 szeptemberében.

Brüsszel pedig időközben további 18 személyt vettek fel azok listájára, akiket az emberi jogok szíriai megsértése miatt az EU-ba való beutazási tilalommal, illetve Európában elérhető javaik zárlat alá helyezésével sújtottak. Így most már a damaszkuszi rezsim 74 prominens személyiségét érinti ez a büntető intézkedés. Továbbra is érvényben van emellett 19 jogi személyre nézve a vagyonzárlat intézkedése.

Ezen túlmenően az uniós országok úgy döntöttek, hogy az Európai Beruházási Bank nem folyósíthat tovább pénzt Szíriának a már megkötött hitelmegállapodások keretében sem. A bank nem köthet további támogatási szerződéseket a szíriai közszféra beruházásaihoz. Az EU idén májusban már felszólította az Európai Beruházási Bankot arra, hogy függessze fel az új pénzügyi műveleteket Szíriában. A hétfőn elhatározott szigorító lépések kedden, az unió hivatalos közlönyében való megjelenéssel lépnek hatályba.

A külügyminiszterek a Szíriáról elfogadott állásfoglalásukban megismételték a korábbi hónapokban visszatérően hangoztatott súlyos aggodalmukat amiatt, hogy a közel-keleti országban tovább romlik a helyzet. Felhívták a figyelmet arra, hogy az ENSZ adatai szerint március óta immár több mint 3500-an vesztették életüket. Az EU „a legerőteljesebb hangon elítéli” a folytatódó brutális elnyomást és az emberi jogok széles körű megsértését – olvasható a dokumentumban.

Az unió üdvözölte, hogy a hét végén az Arab Liga felfüggesztette Szíria tagságát, mert a damaszkuszi rezsim nem hajlandó megvalósítani a pánarab szervezet által szorgalmazott – és a szíriai vezetés által november 2-án hivatalosan vállalt – megbékélési tervet.

A külügyminiszterek az állásfoglalásban újólag szorgalmazták az ENSZ hatékony fellépését, és sürgették, hogy ezzel kapcsolatban a Biztonsági Tanács (BT) valamennyi tagállama vállalja a rá háruló felelősséget. Az EU ezzel arra utalt, hogy a BT-ben az orosz és a kínai ellenzés miatt nem sikerült elfogadtatni a Damaszkusz elleni hathatós világszervezeti fellépésről szóló határozati javaslatot.

atv.hu / MTI / BBC/BPI