Magyar-kínai tárgyalások:

 Fellegi Tamás fogadta Guangdong (Kuangtung) tartomány kormányzóját

 Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos hivatalában fogadta Huang Huahuát (Huang Huahuát), Guangdong (Kuangtung) tartomány kormányzóját 2011. október 28-án, Budapesten. A találkozó célja a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, technológiai és kutatási együttműködés erősítése volt Kína második leggazdagabb, 106 millió lakosú tartományával.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint a megbeszélésen a miniszter tájékoztatta tárgyalópartnerét a magyarországi befektetési lehetőségekről, kiemelve, hogy elsősorban a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek szintjén közös projektek indíthatók az oktatás, a tudomány és a technológiai kutatás terén is.
A nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a Magyarországon új munkahelyeket teremtő kínai beruházásokat, és rendkívül ígéretesnek nevezte a Guangdong (Kuangtung) tartománnyal fennálló kapcsolatok bővítésében rejlő lehetőségeket.
A miniszteri találkozó előtt a kínai delegáció tagjai ellátogattak a Richter Gedeon Nyrt. budapesti székhelyére, ahol Bogsch Erik vezérigazgató mutatta be a vállalat tevékenységét és vázolta fel a kínai partnerekkel való együttműködés szóba jöhető területeit.