EU-csúcs – Európa igent mondott, az olasz szakszervezetek nemet

 Pozitív fogadtatásban részesült a római kormánynak az Európai Tanácshoz intézett levele a tervezett olasz reformprogramról. A milánói tőzsde ma reggel kedvezően reagált, az olasz diákok és szakszervezetek azonban újabb tüntetésre készülnek.

Az európai teszten túl van az ország, Berlusconi meggyőzte Európát – állapították meg csütörtöki olasz újságok.
Az EU kezdeti igent mondott, de kérdés, ki fogja megvalósítani az Európának ígért csomagot, ha az olasz pártok már a jövő tavaszi választásra készülnek – kommentálta a Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap a szerda esti brüsszeli EU-csúcsra érkezett olasz levél sorsát.
A Berlusconi-kormány által november 15-ig ígért reformcsomag fő pontjaként a sajtó a férfi-női nyugdíjkorhatár 67 évre való megemelését hangsúlyozta 2026-ig. Ezen kívül azt, hogy a válságra való tekintettel a kormány a határozatlan időre szóló szerződésű munkavállalók elbocsátási szabályrendszerét is módosítaná és tervben szerepel a jelenleg több mint 3 millió olasz közalkalmazott létszámának racionalizálása.
Az Európának írt levél „szociális hentesmunka” – fogalmazott az olasz diákmozgalom, mely november 4-re utcai megmozdulást hirdetett meg. „Reagálni fogunk, ez a válság nem társasjáték” – nyilatkozta Raffaele Bonanni a Cisl-szakszervezet főtitkára, miközben a CGIL főtitkára, Susanna Camusso a „dolgozók elleni támadásra” országos sztrájkkal kíván válaszolni.
„Ebben a levélben nincsen semmi komoly” – állította Pierluigi Bersani, az ellenzéki Demokrata Párt (PD) főtitkára. Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) elnöke, szerint a kormány társadalmi háborút akar.
A La Repubblica című baloldali napilap megjegyezte, a Berlusconi által ígért nyugdíjreform blöff, hiszen nem más mint a korhatáremelést előíró és azóta is megvalósítatlan 2006-os törvény megerősítése, miközben jövőre olaszok tömegei mennek nyugdíjba 62 évesen. Az IlSole24Ore gazdasági napilap, máris tippeket adott arra, hogyan lehet elkerülni a 67 éves korig húzódó munkaviszonyt.
Az EU-csúcs után nyilatkozó Berlusconi szerint, a pozitív európai válasz erőt ad kormányának a folytatáshoz. Berlusconi hangsúlyozta, hogy Merkellel kezet fogott, Sarkozyvel azonban elkerülték egymást – jegyezte meg a sajtó. Berlusconi Brüsszelben ismét Lorenzo Bini Smaghi lemondását sürgette: az Európai Központi Bank alelnökének lecserélését Párizs kérte, miután az EKB elnöke az olasz Mario Draghi lett. Sarkozy erre úgy reagált, hogy ezt az ügyet nem a tévékamerák előtt kell elintézni.