A program elismerte Izrael létezési jogát

A kapitalizmus helyett demokratikus szocializmust akar a német reformkommunista Baloldal pártja

 A kapitalizmus helyett demokratikus szocializmust sürgetett Németországban a reformkommunista Baloldal pártja, és általános megdöbbenésre a kábítószerek legalizálása mellett emelt szót.

A fennálló társadalmi rendszert felváltani hivatott demokratikus szocializmus a legfőbb célkitűzése annak a programnak, amelyet a küldöttek vasárnap fogadtak el a párt Erfurtban tartott kongresszusán. A Baloldal számára a kapitalizmus nem a történelem vége – szögezte le Gesine Lötsch társelnök, hangoztatva, hogy pártját ez különbözteti meg a többi parlamenti párttól.
Az egykori keletnémet kommunista utódpártot is magában foglaló és 2007-ben egy nyugatnémet baloldali csoporttal egyesült párt a konzervatív CDU/CSU, valamint a szociáldemokrata SPD és a Zöldek után a Bundestag negyedik legerősebb pártja. A küldöttek által elfogadott, a Baloldal radikalizálódására utaló program az első ilyen jellegű dokumentum, amióta a Baloldal 4 évvel ezelőtt országos párttá vált.
A célkitűzések között szerepel a bankok és az energiavállalatok államosítása, a magas jövedelműek, továbbá a konszernnyereségek erőteljesebb megadóztatása, a minimálbér és a 30 órás munkahét bevezetése. Külpolitikai téren pedig a NATO feloszlatása, a német hadsereg, a Bundeswehr külföldi katonai szerepvállalásainak haladéktalan beszüntetése és mindenekelőtt az afganisztáni kivonulás, valamint a fegyverexport betiltása. A program elismerte Izrael létezési jogát, amivel a párt az antiszemitizmus vádját igyekezett cáfolni. A tagság körében ugyanis az elmúlt hónapokban több Izraelt bíráló nyilatkozat hangzott el, amit a többi parlamenti párt élesen kritizált.
Meglepetést és megdöbbenést okozott, hogy a Baloldal pártja programjában a kábítószerek legalizálása mellett foglalt állást, beleértve a kokaint és a heroint is. Ráadásul minderre annak nyomán került sor, hogy a küldöttek egy része csak az úgynevezett puha drogok engedélyezését sürgette. A többség azonban elutasította ezt, és a dokumentumba a teljes legalizálás került be.
A programot a küldöttek 97 százaléka szavazta meg, életbe lépéséhez azonban még szükséges a tagság jóváhagyása ami az év végére várható.
A 2007-es egyesülést követően a több területen populista törekvéseket képviselő Baloldal országos népszerűsége rohamosan növekedett, a párt – elsősorban a szociáldemokratákat gyengítve – több nyugati tartomány törvényhozásába is bejutott. Ez az irányzat azonban az elmúlt másfél évben megváltozott, és a párt támogatottsága még az egykori NDK-beli keleti tartományokban is csökkent. A Németországot is erősen sújtó gazdasági, illetve pénzügyi válság ostorozásából a reformkommunista párt semmit nem profitált. Ennek oka pedig megfigyelők szerint az volt, hogy semmifajta meggyőző alternatívával nem állt elő. Ehhez jött még néhány, a párthoz kapcsolódó botrány, így a berlini fal felépítésének igazolása, továbbá a volt kubai vezető, a 85 esztendős Fidel Castro számára nemrég küldött születésnapi üdvözlet. Ezek kapcsán a pártot heves bírálatok érték.
A Baloldal az új programtól új kezdetet remél, megfigyelők szerint azonban a dokumentumban foglaltak nem ezt valószínűsítik. Várható, hogy – kevésbé a demokratikus szocializmussal, mint a kábítószerekkel kapcsolatos állásfoglalása miatt – a párt még inkább a bírálatok kereszttüzébe kerül.