Az izraeli miniszterelnök szerint megbukik a palesztinok kezdeményezése saját államuk ENSZ-tagságának elfogadtatására, mégpedig azért, mert mellőzi a tárgyalásokat a zsidó állammal.
Benjámin Netanjahu a kormány vasárnapi ülésén egyértelműen a palesztinokat tette felelőssé azért, hogy megrekedtek az izraeli-palesztin béketárgyalások. „Az igazság az, hogy Izrael békét akar, és az igazság az, hogy a palesztinok mindent megtesznek azért, hogy megtorpedózzák a közvetlen párbeszédet” – mondta a miniszterelnök.
Netanjahu szerint Izrael és az Egyesült Államok szorosan együttműködik, hogy meghiúsítsa a palesztin ENSZ-tagság elfogadását a Biztonsági Tanácsban, amelynek áldását kell adnia a palesztin kérelemre.
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken jelentette be, hogy kérni fogja a BT-től, fogadja el a palesztin államot az ENSZ teljes értékű tagjaként. Az Egyesült Államok korábban vétóval fenyegetőzött arra az esetre, ha a kezdeményezés kilenc támogató szavazatot kap a 15 tagú BT-ben. Ez esetben a palesztinok kénytelenek lesznek beérni azzal, hogy legfeljebb a tagsággal nem járó, megfigyelői státust kaphatják meg az ENSZ-közgyűlésben, ahol már az egyszerű többség – a jelenlevők többségének a szavazata – is elegendő a cél eléréséhez.
Netanjahu bejelentette, hogy ő is elutazik az ENSZ-közgyűlésre, egyrészt, hogy meghiúsítsa a BT-beli palesztin folyamodvány elfogadását, másrészt pedig azért, hogy bemutassa az igazságot Izrael szemszögéből.
Politikai elemzők szerint a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges mozgalom is arra számít, hogy Mahmúd Abbász kezdeményezése megbukik. A Hamász saját megerősödését várja ettől.
Közben vasárnap New Yorkban amerikai és európai illetékesek tárgyalnak egymással arról, hogyan lehet megakadályozni az ENSZ-béli izraeli-palesztin erőpróbát, amely teljesen szertefoszlathatja a közel-keleti békeerőfeszítések sikerében táplált, amúgy is halovány reményeket. Keresik annak a lehetőségét, hogy újra tárgyalóasztalhoz ültessék az izraelieket és a palesztinokat, nehogy teljesen elmérgesedjék a helyzet, és újabb válságba sodródjék a térség.