Megnyitotta kapuit a Zsidó Nyári Fesztivál

Vasárnap délelőtt a Gozsdu Udvarban rendezett ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette Európa legnagyobb zsidó kulturális rendezvény sorozata, a Zsidó Nyári Fesztivál.

Az esemény jelentőségét hangsúlyozza ,  hogy Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója mellett, a fesztivált  Dr. Kovács Zoltán, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkár is köszöntötte.

 

 Zoltai Gusztáv beszédében többek között kiemelte :

 a magyarországi zsidóság otthonának tekinti a magyar hazát, anyanyelvének a magyart, sorsának a nemzet történelmét,

Magyarországon nincs helye a rasszista, antiszemita és gyűlölködő megnyilatkozásoknak,

Magyarország demokratikus jogállam, Európa része, és az európai gondolat hordozója.

AZsidó Nyári Fesztiválmásfél évtizede ezt a szellemet kívánja reprezentálni a művészet, a zene, a szó, a tánc nyelvén.

Az idei esztendőben is számos neves hazai és külföldi művész kapott meghívást, amely a jelentősen csökkent állami támogatás ellenére is garanciát jelent a megszokott magas színvonalra.

AZsidó Nyári Fesztiválvasárnap esti hivatalos nyitó programja New York-i Metropolitan Opera Fúvós Együttesénekkoncertje volt a Dohány utcai zsinagógában,

Egy-egy világhírű előadó, mint például a fiatalok körében rendkívül népszerű Idan Raichela világminden tájáról vonzza Budapestre a rajongók táborát. Bár a jegyárak a tavalyihoz képest tíz százalékkal emelkedtek,  akoncertek iránt változatlanul nagy az érdeklődés és többkoncertre már elővételben elkelt szinte minden jegy.

A fesztiválvendégeinek átlagosan 40 százaléka külföldről érkezik és a tíz napos rendezvénysorozat érezhetően növeli a hazánkba látogató turisták számát is.

Kiemelkedő az érdeklődés A világzene legendái című estre is, amelyen augusztus 29-én a műfaj kelet-európai sztárjai, Lajkó Félix, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band és Marko Markovic közösen lépnek fel.

Hasonló érdeklődésre tarthat számotPalya BeaEzeregy szefárd éjszaka című új műsorának bemutatója is, vagy a közönség régi kedvencének, a kiváló énekes-zeneszerző David D’Ornak akoncertje, amelyen olyan világnagyság lesz a vendég, mint Miklósa Erika. A két kivételes hangú művészt a Magyar Állami Operaház Failoni zenekara kíséri,Kovács Lászlóvezényletével.

Az idei fesztivál egyik szenzációjának ígérkezik szeptember 4-én, az előbbiekben említett  világhírű izraeli világzenei formáció, az Idan Raichel Project bemutatkozása,  akik először lépnek fel Magyarországon, hasonlóan mint az elmúlt évben az amerikai reggae sztár, Matisyahu.

Hazai sztárokban sem lesz hiány,a BudapestBár a Dohány utcai zsinagógában adkoncertet, olyan szólistákkal, mint Behumi Dóri, Frenk, Kollár Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián, akik világhírű magyar zsidó zeneszerzők  örökzöld dalaiból állították össze műsorukat.

A fesztiválemblematikus csapata,a BudapestKlezmer Band,  zárja a rendezvényt, ezúttal a Vujicsics Együttessel közösen.

 

A másik hagyományos helyszín, az Uránia Nemzeti Filmszínház, amely világzeneikoncerteknek, kortárs táncestnek valamint színházi előadásnak is otthont ad. 

A tavalyi nagysikerű Piaf előadás után augusztus 29-én ismét Budapesten vendégszerepel az izraeli Beer-Sheva Színház, Woody Allen  Játszd újra Sam! című előadásával, amelyet a Magyarországon is elismert Ilan Eldad rendezett. A produkciót héber nyelven, magyar feliratokkal láthatja a közönség.

Ezt követően szeptember 4-én egy virtuóz, európai hírű magyar harmonikás,Orosz Zoltánmutatja meg hangszere sokszínű világát. Nagyszerű muzsikus partnerei mellett olyan vendégeket hívott, mint Horváth Kornél és Borbély Mihály.

AZsidó Nyári Fesztiválállandó sztárvendége,Horgas Eszterrégi filmslágerekből összeállított új produkciót mutat be. Estjén közreműködik Milos Punisic harmonikaművész és Botos Éva színésznő.

Szirtes Edina Mókust a fiatal magyar világzenei előadók generációjának egyik legsokoldalúbb képviselőjét  és együttesét, a Fabula Rását  a Rumbach utcai zsinagógában hallhatják majd szeptember 5-én, ahol világszínvonalú kamarazenei estek, és jazz muzsika várja a közönséget, sok fiatal ígéretes muzsikus előadásában.

Közülük is kiemelkedik Omer Klein, aki már többek között a New York-i közönséget is meghódította, valamint a fiatal szoprán, Pasztircsák Polina, aki többek között Liszt és Mahler dalit adja elő,Füzi Nórazongorakíséretével.

Új helyszínnel is gazdagodotta fesztivál, így a gyönyörűen felújított Goldmark Terem programjaira is lehet jegyet váltani. Egyebek között Béres Ilona és Pressburger György életének és pályafutásának részleteibe tekinthetünk beVáradi Júliasegítségével.

Ugyancsak a Goldmark estéket gazdagítja Kalmár Tibor Kulisszatitkok című sorozata, melynek során Bodrogi Gyulával, Gálvölgyi Jánossal és Székhelyi Józseffel beszélget.

Természetesen a kiállítások és a filmek sem hiányozhatnak a kínálatból.

A Zsidó Múzeumban Arató András Szabadság, szerelem című portréfotó kiállítása is csatlakozik a látnivalókhoz.

A Puskin Moziban pedig az elmúlt évek izraeli filmsikereiből láthatnak néhányat.

 A Gozsdu Udvar vasárnapi élménypiaca ugyancsak fesztiváli hangulattal várja az érdeklődőket augusztus 28-án és szeptember 4-én. A szokásos kézműves kirakodó- és könyv vásár, valamint a zsidó gasztronómia mellett sóletverseny részesei is lehetteka fesztiválnyitó napjának látogatói.