A republikánus többségű amerikai képviselőház washingtoni idő szerint péntek este csekély többséggel elfogadta a John Boehner házelnök által az adósságplafon emeléséről előreterjesztett törvénytervezetet, de azt a demokrata többségű szenátus azonnal el is utasította.
A demokrata többségű szenátus 59-41 arányban leszavazta a képviselőházban 218-210 arányban elfogadott törvényjavaslatot. Ugyanakkor a dokumentum alsóházi elfogadása után a republikánus párt hivatalos álláspontjává vált az adósságplafon emelésével kapcsolatban hetek óta folytatott küzdelemben, amelyben ha nem születik meg a kompromisszum, az amerikai kormány augusztus 2-án
fizetésképtelenné válik.
Boehner pártja ultrakonzervatív tagjainak
lázadása miatt csütörtök éjjel még kénytelen volt visszavonni a szavazásra
beterjesztett tervezetet. A Tea Party mozgalom tagjai ugyanis a javaslatban
szereplőknél jelentősebb megszorításokat akartak elérni. A házelnök a zendülők
közül többeket azzal fordított ismét a maga oldalára, hogy megígérte: az
adósságplafon egy újabb, jelentősebb emelése előtt a kongresszus olyan
alkotmánymódosítást fogad el 2012 végig, amely előírja majd a költségvetés
egyensúlyban tartását.
„Itt az ideje, hogy ez a kormány és az ellenkező oldalon ülő párt is letegyen valamit az asztalra” – jelentette ki John Boehner.
A Boehner-terv egy 10 éven át végrehajtandó, 917 milliárd
dolláros kiadáscsökkentés fejében 900 milliárd dollárral emelné meg az
adósságplafont, azzal, hogy jövőre egy jelentősebb deficitlefaragásról és
adósságlimit-változtatásról kellene megállapodni. A megszorítások értéke
összességében elérné 2,5 ezer milliárd dollárt.
A demokraták korábban mind az alkotmánymódosítás, mind pedig a kétlépcsős adósságplafon-emelés
gondolatát elvetik. A nap folyamán korábban Barack Obama amerikai elnök
sürgette, hogy a demokrata és a republikánus vezetők jussanak kétpárti
kompromisszumra. Mint mondta, Boehner tervének nincs esélye arra, hogy törvényerőre emelkedjen.
A kongresszus által korábban meghúzott, jelenleg
14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafon emelése nélkül a kormánynak
választania kell majd, hogy a külföldi hiteltörlesztéseket vagy a belföldi
költségvetési kiadásokat akarja-e teljesíteni. Ha a felek nem jutnak
megállapodásra, az Egyesült Államok elveszíti az AAA kategóriájú
hitelminősítését. A kudarc várható gazdasági hatását vetíti előre, hogy a Dow
Jones-index pénteken már hatodik napja csökkenőben volt.
Amíg a Boehner-tervet a képviselőházban egyetlen demokrata sem támogatta, a szenátusban
több republikánus politikus átszavazott. Harry Reid, a szenátus elnöke korábban
előterjesztetett egy 10 évre 2,2 milliárd dolláros megtakarítást előirányzó
tervet, amely szerinte és Obama elnök szerint is kétpárti támogatottságot élvez.
Viszont Reid javaslatában szeretné elkerülni, hogy az adósságplafon-emelésre
vissza kelljen térni a 2012-es novemberi elnökválasztás előtt.
Mivel a demokraták lemondtak arról, hogy a deficitet megszorítások mellett adóemeléssel
is megpróbálják csökkenteni, amerikai kormánytényezők és szakértők szerint a
Boehner- és a Reid-terv nem összebékíthetetlen, ezért a hétvége várhatóan az
ezek közelítésére irányuló erőfeszítések jegyében telik majd Washingtonban.
![]() |