A korlátozásokat John Baird kanadai külügyminiszter kedden jelentette be,
Kanada is szankciókat vezet be a szíriai rezsim ellen
Az Egyesült Államok és az Európai Unió után Kanada is gazdasági szankciókat vezetett be a szíriai rezsim, többek között Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen.
A korlátozásokat John Baird kanadai külügyminiszter helyi idő
szerint kedden jelentette be, s egyebek mellett azzal indokolta
őket, hogy a szíriai hatalom makacsul elutasítja az erőszak
leállítását a békés tüntetők ellen. Baird a leghatározottabban
elítélte ezt. Mint mondta, a szíriai vezetés szűk körébe tartozó
mintegy 25 személyt – beleértve Bassár el-Aszad elnököt, Faruk
as-Saraa alelnököt és Dawúd Razsiha vezérkari főnököt – a
továbbiakban nemkívánatos személynek tekint Kanada.
A szankciókkal Ottawa betiltotta fegyverek, haditechnikai és
atomenergia-ipari termékek eladását Damaszkusznak, megvonta a
pénzügyi szolgáltatásokat a szíriai vezetőktől. Utóbbiak ezen felül
nem utazhatnak be Kanada területére.
A múlt héten kinevezett kanadai külügyminiszternek ez volt az első
fontos bejelentése hivatalba lépése óta.
„Az általunk érvényesített szankciók a szíriai rezsimet érintik, és
azokkal nem a szíriai népet akarjuk büntetni” – hangsúlyozta a miniszter.
Stephen Harper miniszterelnök egy közleményben leszögezte: ezzel a
lépéssel elítélik azt, hogy „Szíria nyilvánvalóan megsérti
kötelezettségeit az emberi jogok tekintetében, ami veszélyezteti az
egész Közel-Kelet biztonságát”.
Ammar Kurabi, a szíriai emberi jogi szervezet igazgatója a francia
hírügynökségnek elmondta, hogy az országban a rezsimellenes
megmozdulások kezdete – március közepe – óta legalább 1062 embert
öltek meg a biztonsági erők, és mintegy 10 ezret vettek őrizetbe.














