Gyűjtőpárti stratégiáról vitáztak a platformok

Hiller István, a szociáldemokrata platform elnöke a tanácskozás közben újságíróknak azt mondta:


Gyűjtőpárti stratégiáról vitáztak a platformok

Az utóbbi álláspontot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció egyedül képviselte, elnöke távollétében.

Hiller István, a szociáldemokrata platform elnöke a tanácskozás közben újságíróknak azt mondta: szerinte az MSZP jellegéről, stratégiájáról szóló elvi vitát el kell dönteni, le kell zárni, és csak ezután lehet személyi kérdésekkel foglalkozni. Hozzátette: véleménye szerint annak, aki a vitában kisebbségben marad, el kell fogadnia a többségi álláspontot, de kívánatos, hogy továbbra is az MSZP-ben maradjon.

Miközben a fenti kérdésről vita folyt, mind a hét platform vezetői úgy ítélték meg, hogy az MSZP-nek nem vezérre, „baloldali Orbánra”, hanem csapatkapitányra van szüksége, és egyetértettek abban is, hogy a rendszerváltás veszteseihez és nyerteseihez is szólniuk kell – mondta. E három téma megvitatását egyébként Hiller István és Lendvai Ildikó, valamint a Baloldali Tömörülés elnöke, Kiss Péter javasolta.

Hiller István kiemelte, hogy a platformkonferencia nem döntéshozó testület, de mivel a résztvevők befolyásos politikusok, és a platformok küldöttei a kongresszuson is meghatározó számban képviseltetik magukat, az egyeztetésen kialakuló véleményeket a párt választmányának, elnökségének is érdemes figyelembe vennie.

Az általa vezetett Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform álláspontját ismertetve Hiller elmondta: az MSZP 1989-ben demokratikus baloldali áramlatok megegyezésével jött létre, és ma ennek a modellnek a korszerűsítésére van szükség, nem új modellre. Szerinte az a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióhoz köthető elképzelés, amely a liberális és konzervatív irányzatokhoz tartozókat is befogadná az MSZP-be, szervezetileg elképzelhetetlen. Ha pedig mégis megvalósulna – folytatta Hiller István – működésképtelen lenne az a párt, amely minden, az orbáni politizálással szemben álló demokratikus áramlatot megpróbál beolvasztani.

Mint mondta, egyébként sem látja azt a konzervatív és liberális tömeget, amely a szocialisták kapuját döngetné; szerinte az MSZP feladata inkább az, hogy meghatározó szereplője legyen egy olyan összefogásnak, ami a következő választáson kihívója lehet az Orbán-kormánynak.

Hangsúlyozta azt is: a megbeszélést nem aktuálpolitikai események, politikusi nyilatkozatok miatt, hanem elvi kérdések tisztázása érdekében kezdeményezték. „Semmiféle kizárás, elítélés vagy megbélyegzés nem történt” – mondta.

A tanácskozáson – amelynek tervéről Hiller István februárban beszélt először, és amelyre végül áprilisban tett javaslatot – mind a hét MSZP-platform vezetői megjelentek. A legújabb, országos tömörülésként február óta működő Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor vidéki programja miatt nem vett részt a megbeszélésen, két alelnöke, Molnár Csaba és Vitányi Iván helyettesítette.

Platformkonferencia

Gyűjtőpárti stratégiáról vitatkoztak pártban működő platformok vezetői.