Benjamin Brafman, a hírességek és nehéz ügyek ügyvédje

 Dominique Strauss-Kahn IMF-főigazgató esetét mintha csak Benjamin Brafmanra
szabták volna:


 Benjamin Brafman, a hírességek és nehéz ügyek ügyvédje  Dominique Strauss-Kahn IMF-főigazgató esetét mintha csak Benjamin Brafmanra szabták volna: ismert ügyfél, nehéz ügy, a nemzetközi sajtó csüng minden kijelentésén, csupa olyan helyzet, amelyben otthon érzi magát.

 A 62 éves Benjamin Brafman, aki az egyetem elvégzése után az
ügyészségen asszisztensként kezdte pályafutását, a büntetőügyekben
eljáró legkeresettebb New York-i ügyvédek egyike lett, akinek
általános meglepetést kiváltó felmentéseket sikerül elérnie, jobbára
híres védencek esetében.
 Brafman most ismét reflektorfénybe került mint a Nemzetközi
Valutaalap főigazgatójának ügyvédje. Strauss-Kahnt azzal vádolják,
hogy szombaton szexuális erőszakot követett el a manhattani Sofitel
hotel egyik szobalánya sérelmére. A férfi tagadja a vádat.
 „Azt hiszen, igencsak védhető az ügy” – jelentette ki Brafman,
néhány órával Strauss-Kahn őrizetbe vétele után.
 Az IMF-vezető, a világ egyik leghatalmasabb embere bilincsben és
rendőrkíséretben távozott a nemi erőszakot vizsgáló különleges
rendőrkapitányság épületéből, és piti bűnözőkkel együtt várakozott a
vádlottak padján hétfőn a bíróságon.
 Brafman előtt ismeretes az ilyen helyzet. Az 1990-es években a
törvénytelen fegyvertartással és hamistanúzásra való kényszerítéssel
vádolt Puff Daddy (valódi nevén Sean Combes) rappert védte. A
rappert felmentették. Ellátta egy másik rapénekes, Jay-Z védelmét
is, akit egy lemezgyártó sérelmére elkövetett erőszakos
cselekménnyel vádoltak. Jay-Z bűnösnek vallotta magát, és háromévi
felfüggesztettel megúszta. Brafman később tagja volt a popkirályt,
Michael Jacksont védő ügyvédcsapatnak. Jacksont végül felmentették a
kiskorúak molesztálásának vádja alól.
 Az ortodox zsidó családban, holokauszt-túlélő szülőktől született
Brafman New York egyik szegénynegyedében nőtt fel, esti iskolába
járt, hogy egyetemre mehessen, és stand up komédiásként kereste a
kenyerét. A New York-i sztárügyvédek többségétől eltérően nem a
patinás keleti parti egyetemek egyikén, hanem az ohiói egyetemen
szerzett diplomát. A bíróság és az ügyvédi irodák között ingázva a
szervezett bűnözés szereplőinek védőjeként egyre ismertebb lett.
 A New York Magazine szerint ma már olyan ember hírében áll, akinek
jó, ha kéznél van a telefonszáma, ha az ember nagy bajba kerül.
 Kedvenc területe a tárgyalóterem, ahol szelíden és tréfálkozva
bánik a védelem tanúival, de rettenthetetlenül száll szembe a vád képviselőivel.
 Mark Geragos Los Angeles-i ügyvéd a CNN-nek nyilatkozva úgy vélte,
Brafman ideális ügyvéd Dominique Strauss-Kahn számára, mert képes
ügyesen navigálni a média sziklazátonyai között.
 Benjamin Brafman nem adta fel, amikor a bíró védence
letartóztatásba helyezése mellett döntött, és nem engedte óvadék
fejében szabadlábra. „A csata még csak most kezdődik” – figyelmeztett.