mint a Magyar Nemzet szerdai számában közölt interjújában mondta, egyetlen
eladósodott település sem számíthat arra,
Lázár ellenzi az önkormányzatok feltétel nélküli teljes konszolidációját – Magyar Nemzet Lázár János ellenzi az önkormányzatok feltétel nélküli teljes konszolidációját; mint a Magyar Nemzet szerdai számában közölt interjújában mondta, egyetlen eladósodott település sem számíthat arra, hogy feltételek nélkül kap pénzt az államtól.
Itt nemcsak az államnak, hanem a bankoknak is lenne szerepük,
hiszen a devizahitelek árfolyamváltozásán sokat kerestek a
pénzintézetek – mondta a lapnak a Fidesz frakcióvezetője hozzátéve:
úgy gondolja, hogy a lakossági devizahitelek után az önkormányzati
hitelek esetében is egyeztetéseket kell kezdeni a bankszövetséggel.
Lázár János szerint olyan konstrukciót kell kidolgozni, amelyben az
önkormányzat is vállalja a felelősséget, illetve a bankok is
megfontolják a segítségnyújtás lehetőségét.
Ahhoz, hogy az önkormányzatok „tiszta lappal” indulhassanak a
kormánypárti politikus szerint a települések hatékony vagyon- és
létszámgazdálkodását mindenképpen feltételül kell szabni.
Lázár János a lapnak elmondta, „meg kell fontolni azt is, hogy az
állam milyen önkormányzati feladatokat tud átvenni, illetve végig
kell gondolni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzati vagyon
működtetésében milyen szerepe lehet az államnak az adósságrendezés fejében”.
Közölte, az adósságrendezésben való részvételt nem kötelező
elfogadniuk a településeknek. Az államnak egy feltételhez között
ajánlatot kell tennie, s az elfogadásáról a képviselő-testület
dönthet – magyarázta Lázár János.
A politikus szerint az önkormányzatok adósságállománya 800-1000
milliárd, az államé 21 ezer milliárd forint felett van. „A
felelősségük rájuk eső részét vállalniuk kell, de nem lehet minden
balhét elvitetni az önkormányzatokkal” – szögezte le Lázár János.
Megerősítve, amit az új alaptörvény április 18-iki elfogadása után
mondott, jelezte, hogy minden magyar állampolgárhoz nyomtatott
formában eljuttatják „az új alkotmány végleges verzióját”.