Mint mondta, először a Széll Kálmán Tervhez és az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó jogszabálytervezetek érkeznek a parlamenthez;
Lázár: a sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül a Ház elé A sarkalatos törvények
döntő része ősszel kerül az Országgyűlés elé – erősítette meg Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Mint mondta, először a Széll Kálmán Tervhez és az Új Széchenyi
Tervhez kapcsolódó jogszabálytervezetek érkeznek a parlamenthez; a
sarkalatosak közül lesznek, amelyek „talán még beleférnek” a nyári
ülésszakba, de döntő részük – így az önkormányzati, az
Országgyűlésről, vagy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló
előterjesztések – a szeptemberi, októberi hónapokban kerülhetnek sorra.
Két dolgot tudunk már az új választási szisztémáról, az egyik, hogy
200 fős lesz a parlament, a másik, hogy a határon túli magyaroknak
megadjuk a szavazati jogot – jelentette ki az előrehozott
választások lehetőségét kizáró Lázár János, aki szerint a többség ma
a Fidesz-KDNP-frakcióban a vegyes választási rendszer mellett teszi
le a voksát, az pedig, hogy a határon túli magyarok milyen formában
kapnak szavazati jogot, még nyitott kérdés.
Azt nem gondolom, hogy mondjuk az én választókörzetem vagy városom
életébe közvetlenül a határon túli magyaroknak egy választás
alkalmával bele kellene szólniuk – fogalmazott a vezető kormánypárt frakcióvezetője.