A kancellár, akiről egy korszakot neveztek el Ausztriában
Az 1990-ben elhunyt politikus meghatározó módon járult hozzá a második világháború utáni Ausztria modernizálásához és az osztrák szociáldemokrácia megújításához. Felmérések szerint ma is ő a legnépszerűbb minden eddigi osztrák kormányfő közül.
1970 és 1983 közötti miniszterelnökségének idejét „a Kreisky-korszakként” emlegetik
Ausztriában. Bruno Kreisky 1911. január 22-én született Bécsben, jómódú zsidó
polgári családban. Nagypolgári háttere ellenére már fiatalon elkötelezte magát a szocialista mozgalom mellett.
Politikai meggyőződése miatt később kétszer is bebörtönözték, előbb 1935-ben
az ausztrofasiszta rendszer idején, majd Ausztriának a náci német birodalomhoz csatolása után, 1938-ban. Második letartóztatása után Svédországba menekült.
Az emigrációból 1951-ben visszatérve a külügyminisztériumban
kezdett el dolgozni. 1955-ben – már államtitkárként – részt vett az
Ausztria önálló államiságát és semlegességét garantáló
Államszerződést kialkudó tárgyalásokon. Tanúja volt annak a
történelmi jelentőségű eseménynek is, amikor Ausztria és a megszálló
hatalmak – Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és
Oroszország – képviselői aláírták a szerződést. 1959-től aztán
külügyminiszterként, majd 1970-től miniszterelnökként maga is az
osztrák politika alakítója, Ausztria második világháború utáni
történetének egyik meghatározó személyisége lett.
Kreiskyt 1967-ben választották meg az Osztrák Szociáldemokrata Párt
(SPÖ) elnökének, s az egykori munkáspártot modern szociáldemokrata
párttá formálta. 1970-ben az SPÖ kapta a legtöbb szavazatot a
választásokon és Kreisky megalakította az első SPÖ-s kisebbségi
kormányt. 1971-ben az előre hozott választásokon, majd 1975-ben és
1979-ben abszolút többséget ért el a párt, a törzsszavazókon kívül
olyanokat is megszólítva, akik „készek az út egy részét velük együtt megtenni”.
Kreisky belpolitikáját olyan társadalomformáló intézkedések
jellemzik, mint a nők jogait erősítő család- és büntetőjogi
reformok, az abortusz engedélyezése, a homoszexualitás tiltásának
megszüntetése, az egyetemi tandíj és a gimnáziumi felvételi
eltörlése. De sikerült egyfajta kiegyezést elérnie az egykori
munkásmozgalom és a katolikus egyház között is azzal, hogy véget
vetett az úgynevezett „Habsburg-kannibalizmusnak” és lehetővé tette
Habsburg Ottó visszatérését Ausztriába.
A Kreisky-kormányok nevéhez kötődik a munkahét 40 órásra
csökkentése, valamint nagyarányú infrastruktúrafejlesztések is. Az
1973-75-ös olajválságra adott válasza a teljes foglalkoztatásra
törekvés és az állami vállalatok erőteljes támogatása volt.
Gazdaság- és társadalompolitikájához a példát bevallottan a svéd
jóléti társadalom szolgáltatta, amelyet az emigrációban ismert meg.
Kreisky egyik legtöbbet idézett mondásához kötődik az egyik
leggyakrabban elhangzó bírálat is vele kapcsolatban. „Kevesebb
álmatlan éjszakát okoz nekem néhány milliárddal több államadósság,
mint amennyit néhány százezerrel több munkanélküli okozna” – mondta
egy alkalommal. A teljes foglalkoztatás céljának követése azonban az
állam eladósodásával járt, és az akkor megindult adósságspirálból
azóta sem tudott kilépni az ország.
Kreisky ismert volt arról is, hogy az újságíróknak mindig
rendelkezésére állt, sőt, az első igazi osztrák „médiapolitikusként”
maga kereste a velük való kapcsolatot.
A határozott vezető, a „Napkirály” Kreisky személyiségét őszinte
stílus, emberközeliség is jellemezte. Köztudott volt róla például,
hogy lakástelefonszáma szerepel a bécsi telefonkönyvben, így bárki,
aki akarta, felhívhatta.
A második világháború óta eltelt időszak leghosszabb ideig
hivatalban lévő miniszterelnöke és pártelnöke az osztrák
külpolitikát is megújította, a kis, semleges Ausztriát aktív
nemzetközi szereplővé tette. „Világa nagyobb volt, mint országa”-
mondta róla gyászbeszédében Willy Brandt, az újraegyesítés előtti
Német Szövetségi Köztársaság volt kancellárja.
Az első volt a nyugati vezetők közül, aki az izraeli-palesztin
konfliktus megoldását egy palesztin állam létrehozásában látta és
aki kapcsolatokat létesített Jasszer Arafat Palesztin Felszabadítási
Szervezetével. Ez, és a cionizmust ellenző politikai alapállása feszültségeket okozott közte és izraeli politikusok, így Golda Meir miniszterelnök között.
Részben anticionizmusával magyarázzák azt az éles konfliktust is,
amely közte és Simon Wiesenthal között alakult ki. Az osztrák
„nácivadász” nem sokkal az első Kreisky-kormány megalakulása után
felfedte, hogy négy miniszter a nemzetiszocialista párt tagja volt.
A kancellár, aki számos családtagját veszítette el koncentrációs
táborokban, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a náci párt azon
volt tagjainak, „akik nem követtek el bűncselekményt és demokratának
vallják magukat”, meg kell bocsátani. Emellett élesen bírálta
Wiesenthalt, „maffia-módszerekkel” vádolta, és azzal is, hogy
együttműködött a náci titkosrendőrséggel. A kancellár később részben
nyilvánosan visszavonta kijelentéseit, de sose békültek ki
egymással.
BreuerPress-media info
