Elhunyt Simon Peresz felesége

Meghalt csütörtökön Simon Peresz izraeli elnök felesége – jelentette az izraeli média. A 87 éves Szonja Peresz tel-avivi otthonában hunyt el.

 


Az izraeli közszolgálati adó az elnök rokonaitól úgy értesült, hogy a szívproblémákkal küzdő nőt napközben élettelenül találták ágyában, és a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Vejének elmondása szerint Szonja Peresz álmában, békésen halt meg.
Az izraeli államfő szóvivője egyelőre nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban, csak annyit közölt, hogy a család gyászol, és később adnak ki közleményt. Simon Peresz már megérkezett a jeruzsálemi elnök rezidenciáról Tel-Avivba. Szonja Peresz férje 2007-es megválasztása után nem költözött Jeruzsálembe, és a házaspár azóta külön élt.
Szonja Peresz az elmúlt húsz évben szívproblémákkal küzdött, és többször is kórházban kezelték. A pár 1945-ben házasodott össze. Három gyerekük, nyolc unokájuk és kettő dédunokájuk született.

 

 

BreuerPress