Megalakult az MTK karateszakosztálya


 S. Kovács Ádám vezetésével megalakult az MTK karateszakosztálya, és az október 27-én kezdődő világbajnokságon induló hatfős magyar csapatból négy a kék-fehér klubot képviseli.Alapszabály
 S. Kovács Ádám a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy rajta
kívül az Eb-bronzérmes Horváth Ottó és Hargitai Róbert, valamint a
vb-5. Horváth Éva szerződött az MTK-hoz, de nem csak az
élversenyzőkre szeretnének koncentrálni, így januártól megkezdődik a
100 fősre tervezett utánpótlásbázis kialakítása.
 Deutsch Tamás, az MTK májusban megválasztott elnöke bejelentette,
hogy nemrég megalakult a jégkorongszakosztály, a tervek szerint
újraéled az atlétika és kosárlabda az 1888-ban alapított
egyesületben, és hamarosan beindulhat a
ritmikusgimnasztika-szakosztály is. A novemberre elkészülő, 2020-ig
szóló fejlesztési stratégia egy sportiskola indítását is tartalmazza
majd.
 „A céljaink közé tartozik, hogy olyan sportágak is csatlakozzanak a
klubhoz, amelyek eddig nem voltak az MTK-ban, s a nem olimpiai
sportágak körét is bővítsük” – mondta a Fidesz politikusa, volt
sportminiszter, aki ugyanakkor kiemelte, hogy új szakosztályt csak
akkor hoznak létre, ha a meglévők működése biztosított. Ennek
kapcsán megjegyezte, hogy szeretnék megerősíteni a klub két
legeredményesebb szakosztályát, a vívást és a kajak-kenut.
Hozzátette, amikor elnöknek felkérték, meglepődve hallotta, hogy az
MTK idei költségvetése mindössze 142 millió forint.
 Mészáros János, a karateszövetség elnöke, aki a sajtótájékoztatón
nyújtotta át S. Kovács Ádámnak a versenyengedélyt, az MTI-nek
elmondta, reálisan három érem megszerzése a cél a Belgrádban jövő
szerdától vasárnapig tartó világbajnokságon. 

 

BreuerPress/MTI