Nagy-Britanniában
Kinevezték szerdán Nagy-Britannia első olyan megbízottját, akinek feladata a
holokauszttal összefüggő mai ügyek felügyelete lesz.
William Hague külügyminiszter bejelentése szerint a tisztséget
Andrew Burns, a szigetország korábbi izraeli nagykövete tölti be.
Hague a kinevezés kapcsán elmondta, Nagy-Britannia elkötelezett a
holokauszt emlékeinek megőrzésében, és támogatja azokat az
erőfeszítéseket, amelyek biztosítják, hogy a történelem e
szakaszának tanulságai ne merüljenek feledésbe.
A jövőben Burns felügyeli a II. világháború idején elkobzott
javakkal és műkincsekkel kapcsolatos kártérítés kiemelkedő
kérdéseinek megoldását. A megbízott feladatai között emellett
oktatási kérdések is szerepelnek.
Nagy-Britannia az „ellenséges vagyonokról” rendelkező, 1939-ben
kelt törvény alapján a II. világháború alatt számtalan olyan betétet
és vagyontárgyat sajátított ki, amelyeket a Londonnal akkor
hadiállapotban álló kelet-európai országokból menekítettek ki, de
amelyek – elsősorban zsidó – tulajdonosai maguk is üldöztetéstől
szenvedtek hazájukban.
A brit kormánynál 2004 augusztus végéig nyújthatták be
visszatérítési igényüket azok a – főleg kelet-európai, köztük magyar
– holokauszttúlélők, illetve örököseik, akiknek Nagy-Britanniába
menekített vagyonát a brit kormány annak idején ellenséges országból
származó értékként kisajátította.
Az ilyen elkobzott vagyonok utáni kártérítések rendezésére London
1999 áprilisában hozott létre külön programot Enemy Property
Compensation Scheme néven.
A kártérítésben részesítettek között Magyarországon, Romániában,
Németországban és Izraelben élő egykori üldözöttek, illetve
leszármazottaik is voltak.
BreuerPress/MTI/AP