Zalaegerszegen a holokauszt 65. évfordulója alkalmából. Lázár Jánost a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a Remény Támogatási Közalapítvány 2008 évben „Másokért Emlékplakettel” tüntette ki.

„…emlékezés egy fájdalmas korszakra”

Ma Magyarországon ott tartunk, hogy a „pusztító, gyilkos és embertelen eszmék” nemhogy köddé váltak volna, hanem még izmosabbak, és teret követelnek maguknak.

A haláltáborokba és munkaszolgálatra hurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek a Zalaegerszegen a holokauszt 65. évfordulója alkalmából. Lázár Jánost a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a Remény Támogatási Közalapítvány 2008 évben „Másokért Emlékplakettel” tüntette ki.

Alábbiakban Lázár János Hódmezővásárhely polgármesterének a gondolatait közöljük, amelyet a helyszínen olvastak fel az emlékezőknek:

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Főrabbi Úr, Tisztelt Elnök Úr, Emlékezők!
Bár szívem szerint Önökkel tartanék a gyászmegemlékezés óráiban, feladataim sajnos, nem teszik lehetővé jelenlétemet, így kérem, fogadják soraim útján a gyászoló emlékezőkkel való együttérzésemet és elkötelezettségemet a közös emlékezés iránt!
„Nekünk, utódoknak hatalmas a felelősségünk. Nemcsak a múltat kell hűen megidéznünk, hanem a pusztító, gyilkos és embertelen eszmék, faji megkülönböztetések elítélését is következetesen képviselnünk kell a jelenben.”
Ezekkel a szavakkal avatta föl hat éve Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök úr azt az emléktáblát, amely az egerszegi roma származású honfitársaink holokausztjára emlékeztet elhurcolásuk színhelyén, a vasútállomáson.
Súlyos, elgondolkodtató szavak ezek, amelyek sajnos, nemhogy veszítettek volna aktualitásukból, de még időszerűbbek, mint elhangzásukkor.
Ma Magyarországon ott tartunk, hogy a „pusztító, gyilkos és embertelen eszmék” nemhogy köddé váltak volna, hanem még izmosabbak, és teret követelnek maguknak. Láthattuk ebben az évben is, hogy az efféle eszmékhez vonzódók szűk, ám hangos csoport szabadon vonulhat fel Budapest utcáin, és gyűlést tarthat a Budai várban.
Az elmúlt időkben oda jutott az ország, ott tartunk, hogy ártatlan életeket oltanak ki elhagyott faluvégeken és nagyvárosok központjában. A tett előbb–utóbb leleplezi a szándékot, legyen az akár összefüggő ideológia, akár annál egyszerűbb, aljas indok, gyűlölet, megfélemlítés, pénzbehajtás vagy leszámolás. Az eredmény azonos: ártatlan életeket oltanak ki abban az űrben, amelyet a jog és a törvény kellő alkalmazásának hiánya teremt.
Az emlékezés egy fájdalmas korszakra, amelyben az embertelen eszme és az erőszak nagyhatalmi szinten szervezte meg magát, és aljas céljaihoz nem válogatott az eszközökben, az emlékezés és az emlékeztetés tehát, amely soha nem válik időszerűtlenné, ma még fontosabb, mint valaha.
Tisztelt Emlékezők!
Az Önök városa, Zalaegerszeg, az innen elhurcolt ezerkétszáz zsidó és nyolcszáz cigány polgártársunk elvesztésével szenvedte meg a Holokausztot. Az én lakóhelyemen, Hódmezővásárhelyen ugyancsak közel ezer áldozatot követelt a vészkorszak, benne a pusztító eszmék dühöngése.
Meggyőződésem, hogy egyetlen ma élő honfitársunkat, így a mi fiatalabb nemzedékünket se hagyhatja érintetlenül a sok kitörölhetetlen, keserű emlék, és a tények megőrzésének, az emlékezésnek a kötelessége. Nem kell, sőt nem szabad megkímélnünk az utánunk jövő nemzedékeket attól, hogy szembesüljenek a holokauszt borzalmaival. Ezek a közös, fájó emlékek a fogékony, fiatal lélekben mélyre ültetődő tilalomfákká lesznek: soha, soha, soha: soha többé kollektív megbélyegzést, soha többé faji elkülönítést, soha többé embervagonokat, gázkamrákat és haláltáborokat!
Tisztelt Emlékezők!
Ma azokra is többet gondolunk, akiket elragadtak mellőlünk. Nevüket felidézzük, és imáinkban egybefoglaljuk az Örökkévaló nevével. Ez nekünk, élőknek ugyanúgy kötelességünk, mint a tények fölemlegetése. Nem szabad hagynunk, hogy kitörlődjenek neveik közösségeinkből! Rájuk emlékezve, az emlékeztetés szándékával és abban a reményben, hogy ez soha többé nem ismétlődhet meg, mi, hódmezővásárhelyiek Holokauszt Emlékmúzeumot alakítottunk ki az áldozatok nevével, arcképével, hátra maradt tárgyaival. Aki az emlékfal elé lép, arra több száz szempár szegeződik. Gyermekarcokkal néz szembe. Szelíd, komoly, vagy mosolygós tekintetekkel, amelyek egy életre megfogják a szemlélőt. Megragadják és nem eresztik el. Mintha csak azt mondanák: „őrizd a nevünket, mert mi már nem adhatjuk tovább. És mondj imát értünk”, „Kaddist a meg nem született gyermekekért” — ahogyan azt Kertész Imre kisregényének címében megfogalmazza.
Tisztelt Emlékezők!
A mártírok emléke előtti tisztelgés és a haláluk útját kikövező embertelenség elítélése olyan feladat, amely minden jó érzésű embert, egyént és közösséget kötelez. Addig vagyunk egy nemzethez tartozó közösség, pártállásra, faji és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, ameddig közösek az értékeink és a múltbeli emlékeink. S ameddig vannak közös értékeink és egymással megosztott emlékeink, addig van alapunk arra, hogy közös jövőképet is formáljunk.
Én egy olyan Magyarország kialakításában hiszek, amelyik képes őszintén szembenézni a múltjával, elszámolni a jelenével, s amely világos jövőképpel rendelkezik. Amely képes kialakítani a rend és a szabadság egységét, garantálja polgárai biztonságát, féken tartja a gonoszt, az ordas eszméket, és bátorítja a jót, az építő, az embereket segítő, sebeket gyógyító gondolatokat és eszményeket.
Kívánom Önöknek, hogy Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen és másutt élő, minden jó érzésű honfitársunkkal együtt találkozzunk az emlékezések helyein, emlékműveinknél, az emlékfalaknál és a hétköznapok terein! Gondolatainkkal, imáinkkal és munkánkkal teremtsük meg közös összefogással a holnap országát, amelyben zsidó és keresztény, magyar és roma, jobb- és baloldali polgár egyaránt partnere egymásnak abban, hogy gyermekeink mindegyike megkülönböztetés és félelem nélkül, szabadon és egyenlő esélyekkel bontakoztathassa ki életét, tehetségét és emberségét!

Üdvözlettel:
Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő