Molnár Csaba: a szélsőséges
beszéd átcsapott szélsőséges
tettekbe
Molnár Csaba: a szélsőséges beszéd átcsapott szélsőséges tettekbe
A szélsőséges beszéd az elmúlt hónapokban átcsapott szélsőséges cselekedetekbe, és egyre inkább erős rasszista indítékuk van Magyarországon bizonyos tetteknek – mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerdán a fővárosban a Cipők a Duna-parton emlékműnél.
A miniszter az MTI-nek elmondta: azzal, hogy ismeretlenek hétfőre virradóra disznólábakat tettek a pesti alsó rakpart mellett álló vascipőkbe, amelyek a nyilasok által a folyóba lőtt áldozatoknak állítanak emléket „szörnyűség történt”, ami példátlan, hiszen meggyilkolt emberek emlékének ilyen meggyalázása az elmúlt időszakban még az egyre inkább radikalizálódó Magyarországon sem volt jellemző.
Molnár Csaba szerint a szélsőséges eszmék terjedésének az vethetne gátat, ha mind a politika, mind a társadalom egyöntetűen elhatárolódna a szélsőségektől.
„Magyarországot csak az emberek összefogása, a felháborodás ereje tudja megvédeni a szélsőségek terjedésétől” – fogalmazott a politikus.
Az emlékmű meggyalázása elleni tiltakozáson – amelyet Orosz József újságíró és Salamon András filmrendező szervezett – több százan gyűltek össze szerda este.
Orosz József azt mondta: azért volt szükség a tiltakozásra, mert érzéseik szerint az emlékmű megbecstelenítésével az egész magyar nemzetet gyalázták meg.
A Cipők a Duna-parton emlékműnél megjelent és virágot helyezett el több politikus – köztük Kóródi Mária volt környezetvédelmi miniszter -, tudósok, mint Kende Péter politológus, Gerő András történész, közéleti személyiségek, újságírók, művészek, például Fullajtár Andrea színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Bródy János és Dés László zenész.
Közösség elleni izgatás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást hétfőn ismeretlen tettes ellen a rendőrség, miután a pesti alsó rakparton található holokauszt emlékmű több cipőjébe disznólábakat tettek.
A négy éve elkészült szoborkompozíció azoknak az áldozatoknak állít emléket, akiket nyilaskeresztes fegyveresek 1944-45-ben a Dunába lőttek. A szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból.
BreuerPress-MTI