A pápa találkozott Názáretben az izraeli kormányfővel
XVI. Benedek pápa megvitatta csütörtökön Názáretben
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, hogyan lehetne
előbbre vinni a közel-keleti békefolyamatot
Netanjahu azt közölte a Vatikán által magánjellegűnek minősített
beszélgetés után, hogy szót ejtettek azokról fenyegetésekről is,
amelyeket Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök küld időről időre Izrael
címére. Mint elmondta az izraeli közszolgálati televízióban,
felkérte az egyházfőt a názáreti ferences kolostorban lezajlott
találkozón, hogy emelje fel a szavát az ilyen fenyegetések ellen.
Szavai szerint a katolikus egyházfő biztosította beszélgetésük
során, hogy elítéli az antiszemitizmust és a gyűlölködést.
Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a pápa síkraszállt egy
palesztin állam megteremtéséért szentföldi látogatásán tett
politikai nyilatkozataiban. Mélységes együttérzéséről biztosította a
Gázai övezet lakosságát, amely sokat szenvedett az év eleji izraeli
offenzíva miatt, és tragikusnak nevezte az úgynevezett biztonsági
kerítést, amelyet Izrael létesít Ciszjordániában.
XVI. Benedek részt vett szentföldi utazásának utolsó előtti napján
egy olyan találkozón is, amelyen több vallás hívei és papjai
folytattak beszélgetést a vallások közti békességről. A
keresztények, zsidók, muzulmánok és drúzok részvételével rendezett
találkozó egyik zsidó részvevője – egy rabbi – bejelentette, hogy
dalt szerzett a békéről, amelyben váltakozva hol arabul, hol héberül
szerepel a béke szó, és javasolta az egybegyűlteknek, hogy tanulják
meg és énekeljék el ezt közösen. Egy vatikáni szóvivő szerint
meglepte a pápát ez a gesztus, amely nem szerepelt a rendezvény
forgatókönyvében. Az egyházfő mindenesetre az éneklőkkel
tartott.
Ez az epizód „jól jelezte, hogy a vallás nem okvetlenül a probléma
része, hanem lehet a megoldás része is” – mondta a találkozó után
David Rosen, az Amerikai Zsidó Bizottság vallásközi kapcsolatokért
felelős osztályának vezetője.