Fogolycsere

Izrael és a Hezbollah aláírta


– Izrael és a Hezbollah aláírta az ENSZ közvetítésével tető alá hozott
fogolycsere-megállapodást, az egyezmény végrehajtásának időpontját
pedig ezen a héten jelölik ki – közölte hétfőn egy libanoni
politikai forrás.
Elmondása szerint a megállapodást Ehud Olmert izraeli kormányfő
és Haszan Naszrallah sejk, a libanoni síita fegyveres szervezet
vezetője egyaránt aláírta. A forrás szavait ismertető jelentésből az
aláírás pontos körülményei és időpontja nem derült ki.
Az egyezmény értelmében a zsidó állam szabadon bocsát öt
bebörtönzött libanonit, a Hezbollah pedig két foglyul ejtett izraeli
katonát szolgáltat vissza. A két tartalékos katona az Izrael és a
Hezbollah 2006-os háborúját kiváltó határ menti incidens során
került a síita szervezet fogságába. Állapotukról a Hezbollah semmit
sem közölt, de széles körben elterjedt feltételezések szerint már
életüket vesztették.
A libanoni forrás közölte, hogy a fogolycserét reményei szerint
a jövő hét közepéig nyélbe ütik.
Egy magas rangú izraeli kormányzati tisztségviselő Jeruzsálemben
nyilatkozva szintén lehetségesnek mondta, hogy Izrael a jövő héten
visszakaphatja a két katonát.
A megállapodás többek között előirányozza mintegy kétszáz olyan
arab holttestének a visszaszolgáltatását is, akik Izrael északi
területére behatolva a zsidó állam fegyveres erejével vívott
harcokban vesztették életüket. A Hezbollah pedig a Libanon déli
részén 2006-ban elesett izraeli katonák földi maradványait adja
vissza a zsidó államnak.
Az Izrael által szabadon bocsátandó foglyok legnevesebbike
Szamir Kantar, akit 1980-ban életfogytiglani börtönbüntetésre
ítéltek egy Észak-Izraelben elkövetett brutális többes gyilkosság
miatt.
BreuerPress