Jemeni közvetítéssel
tető alá hozott egyezséget írt alá a Fatah és a Hamász. A két palesztin
szervezet kötelezettséget vállalt, hogy több havi ellenségeskedés
után felújítják közvetlen tárgyalásaikat. A felek találkozója után kiadott közös nyilatkozat szerint vissza kell térni „a gázai incidens” (a Hamász erőszakos hatalomátvétele) előtti helyzethez, és ennek érdekében a rivális szervezetek felújítják párbeszédüket.
A Gázai övezet mindig is lőporos hordónak számított, ám a
jelenlegi viszonyok katasztrofális végkifejletet jósolnak, amelyről
azonban senki sem tudja, mikor fog bekövetkezni – írta a Frankfurter
Allgemeine Zeitung.
A Gázai övezet a Föld legsűrűbben lakott térségei közé tartozik:
alig több mint 300 négyzetkilométeren (ez Budapest kiterjedésének
alig a fele) csaknem kétmillió ember él. Túlnyomó részük néhány
városban lakik, így az övezet „fővárosában”, Gázában, továbbá
Nuszeiratban, Dair al-Balahban, Hán Júniszban és Rafahban, valamint
menekülttáborokban, például a hírhedt és túlzsúfolt Dzsabalíjában.
Rafahnál, amelyhez szintén tartozik egy menekülttábor, az övezet
Egyiptommal határos, míg a délkeleti határvonal, amely az Izraelhez
tartozó Negev-sivagaton át húzódik, lényegében azonos az 1950-ben
megvont fegyverszüneti vonallal. Az Élelmezésügyi Világszervezet
(FAO) adatai szerint a Gázai övezet lakosságának 81 százaléka a
szegénységi szint alatt él (Ciszjordániában ez a mutató 59%). A
népességnek csaknem 50 százalékát gyermekek (14 éves korig)
alkotják. Különösen súlyos gond a vízellátás. A gázaiak jelentős
része csak napi 2-3 órán át jut vezetékes vízhez.
A palesztin mozgalmak hatalmi harcában, majd polgárháborújában
tavaly júniusban aratott győzelem óta Gázában a Hamász diktál. Ez a
régió mindig is a „mozgalom” legfontosabb központja volt, aktivitása
innen sugárzott ki Ciszjordániára. A Hamász eleinte (a név eredetileg vallási buzgalmat jelent) a palesztinok legvallásosabb rétegeit összekapcsoló áramlat
volt, amely még akkor kezdett szerveződni, amikor az övezet
egyiptomi fennhatóság alatt állt.
Kairóban – ahol 1970-es haláláig Gamal Abdel Nasszer, az arab
tömegek nacionalista bálványa uralkodott – óvakodtak attól, hogy a
földsávot végleg bekebelezzék. A szekuláris Nasszer-rezsim, amelynek
épp elég gondot okozott Egyiptomban a Muzulmán Testvériség nevű
fundamentalista ellenzéki mozgalom, meg akarta kímélni magát a
fölösleges nehézségektől. Így jogilag a Gázai övezet „egyiptomi
közigazgatás alatt” állt. Az 1956 őszi szuezi válság idején azután
Izraelnek sikerült átmenetileg megszállnia a területet.
Az 1967. júniusi hatnapos háborúban Izrael – a
Sínai-félszigettel együtt – a Gázai övezetet is meghódította. A
félsziget visszafoglalása, majd visszaszerzése Izraellel folytatott
tárgyalások útján mind a Nasszert követő Anvar Szadat elnök, mind az
ő halála (1981) után az elnöki posztra került Hoszni Mubarak céljai
között szerepelt. Ez végül sikerült is; ám Egyiptom nem törte magát,
hogy – akármilyen formában is, de – visszaszerezze a Gázai övezetet.
Rossz nyelvek akkoriban arról beszéltek, Kairó alapjában véve örül
annak, hogy Gáza gondjai immár Izrael nyakába szakadtak.
A zsidó állam, amely az 1967-es katonai győzelem nyomán a
Sínai-félsziget északi részén is létrehozott néhány települést, az
Egyiptommal kötött megállapodás értelmében kiürítette az utóbbiakat.
Csakhogy zsidó telepesek a Gázai övezetbe is bevonultak, és egészen
az Ariel Saron kormányfő által elrendelt kiürítésig (2005 augusztus)
ott maradtak. Hét-nyolcezer telepesről volt szó összesen 17
kolónián, akik azonban az amúgy is szűkös terület csaknem 40
százalékát foglalták el. Ehhez járult még a telepek őrzése, a
telepes családok védelme, amelyet az izraeli hadseregnek kellett
biztosítania – nem beszélve a periodikusan ismétlődő zavargásokról.
A Gázai övezet a maga egyre feszítőbb társadalmi és politikai
problémáival súlyos tehertétellé vált az izraeli megszálló hatalom
számára – nem beszélve a katonaság állomásoztatásával járó tetemes
költségekről.
Az Ahmed Jaszín sejk által 1987 decemberében megalapított Hamász
szervezet és párt hívei korábban éveken át az egyiptomi Muzulmán
Testvériség palesztin ágának tekintették magukat. Elsődleges céljuk
eleinte csakugyan a vallásosság előmozdítása volt a palesztinok
között; így Izrael „jámbor” konkurenciát, a terrorszervezetként
elkönyvelt PFSZ ellensúlyát látta Jaszín sejk híveiben. Csakhogy a
Hamásznak az első intifáda kitörésével egy időben történet
megalapítása rávilágított arra, hogy a szervezet tevékenysége már
nem fog imádkozásra és szociális jótékonyságra korlátozódni. Végül
is a Hamász volt az – a libanoni Hezbollah milíciával együtt -,
amely bevezette az öngyilkos merényletek gyakorlatát Izraelben.
Palesztina ma területileg és politikailag is megosztott. A
Jordán folyó nyugati partján a Fatah uralkodik, Gázában pedig a
Hamász – Izrael által körbe zárva és tőle függve, az ENSZ és az EU
humanitárius segélyeire utalva – kitart elutasító irányvonala
mellett (ebben maga mellett tudva Iránt). Izrael ugyan
béketárgyalásokat folytat a Palesztin Hatósággal, ám ugyanakkor a
a zsidó települések bővítésével ismételten ürügyet szolgáltat a terrorizmusra. A lőporos hordóban (Gázában) pedig napról napra súlyosbodnak a szociális problémák.
BreuerPress-Mti
szervezet kötelezettséget vállalt, hogy több havi ellenségeskedés
után felújítják közvetlen tárgyalásaikat. A felek találkozója után kiadott közös nyilatkozat szerint vissza kell térni „a gázai incidens” (a Hamász erőszakos hatalomátvétele) előtti helyzethez, és ennek érdekében a rivális szervezetek felújítják párbeszédüket.
A Gázai övezet mindig is lőporos hordónak számított, ám a
jelenlegi viszonyok katasztrofális végkifejletet jósolnak, amelyről
azonban senki sem tudja, mikor fog bekövetkezni – írta a Frankfurter
Allgemeine Zeitung.
A Gázai övezet a Föld legsűrűbben lakott térségei közé tartozik:
alig több mint 300 négyzetkilométeren (ez Budapest kiterjedésének
alig a fele) csaknem kétmillió ember él. Túlnyomó részük néhány
városban lakik, így az övezet „fővárosában”, Gázában, továbbá
Nuszeiratban, Dair al-Balahban, Hán Júniszban és Rafahban, valamint
menekülttáborokban, például a hírhedt és túlzsúfolt Dzsabalíjában.
Rafahnál, amelyhez szintén tartozik egy menekülttábor, az övezet
Egyiptommal határos, míg a délkeleti határvonal, amely az Izraelhez
tartozó Negev-sivagaton át húzódik, lényegében azonos az 1950-ben
megvont fegyverszüneti vonallal. Az Élelmezésügyi Világszervezet
(FAO) adatai szerint a Gázai övezet lakosságának 81 százaléka a
szegénységi szint alatt él (Ciszjordániában ez a mutató 59%). A
népességnek csaknem 50 százalékát gyermekek (14 éves korig)
alkotják. Különösen súlyos gond a vízellátás. A gázaiak jelentős
része csak napi 2-3 órán át jut vezetékes vízhez.
A palesztin mozgalmak hatalmi harcában, majd polgárháborújában
tavaly júniusban aratott győzelem óta Gázában a Hamász diktál. Ez a
régió mindig is a „mozgalom” legfontosabb központja volt, aktivitása
innen sugárzott ki Ciszjordániára. A Hamász eleinte (a név eredetileg vallási buzgalmat jelent) a palesztinok legvallásosabb rétegeit összekapcsoló áramlat
volt, amely még akkor kezdett szerveződni, amikor az övezet
egyiptomi fennhatóság alatt állt.
Kairóban – ahol 1970-es haláláig Gamal Abdel Nasszer, az arab
tömegek nacionalista bálványa uralkodott – óvakodtak attól, hogy a
földsávot végleg bekebelezzék. A szekuláris Nasszer-rezsim, amelynek
épp elég gondot okozott Egyiptomban a Muzulmán Testvériség nevű
fundamentalista ellenzéki mozgalom, meg akarta kímélni magát a
fölösleges nehézségektől. Így jogilag a Gázai övezet „egyiptomi
közigazgatás alatt” állt. Az 1956 őszi szuezi válság idején azután
Izraelnek sikerült átmenetileg megszállnia a területet.
Az 1967. júniusi hatnapos háborúban Izrael – a
Sínai-félszigettel együtt – a Gázai övezetet is meghódította. A
félsziget visszafoglalása, majd visszaszerzése Izraellel folytatott
tárgyalások útján mind a Nasszert követő Anvar Szadat elnök, mind az
ő halála (1981) után az elnöki posztra került Hoszni Mubarak céljai
között szerepelt. Ez végül sikerült is; ám Egyiptom nem törte magát,
hogy – akármilyen formában is, de – visszaszerezze a Gázai övezetet.
Rossz nyelvek akkoriban arról beszéltek, Kairó alapjában véve örül
annak, hogy Gáza gondjai immár Izrael nyakába szakadtak.
A zsidó állam, amely az 1967-es katonai győzelem nyomán a
Sínai-félsziget északi részén is létrehozott néhány települést, az
Egyiptommal kötött megállapodás értelmében kiürítette az utóbbiakat.
Csakhogy zsidó telepesek a Gázai övezetbe is bevonultak, és egészen
az Ariel Saron kormányfő által elrendelt kiürítésig (2005 augusztus)
ott maradtak. Hét-nyolcezer telepesről volt szó összesen 17
kolónián, akik azonban az amúgy is szűkös terület csaknem 40
százalékát foglalták el. Ehhez járult még a telepek őrzése, a
telepes családok védelme, amelyet az izraeli hadseregnek kellett
biztosítania – nem beszélve a periodikusan ismétlődő zavargásokról.
A Gázai övezet a maga egyre feszítőbb társadalmi és politikai
problémáival súlyos tehertétellé vált az izraeli megszálló hatalom
számára – nem beszélve a katonaság állomásoztatásával járó tetemes
költségekről.
Az Ahmed Jaszín sejk által 1987 decemberében megalapított Hamász
szervezet és párt hívei korábban éveken át az egyiptomi Muzulmán
Testvériség palesztin ágának tekintették magukat. Elsődleges céljuk
eleinte csakugyan a vallásosság előmozdítása volt a palesztinok
között; így Izrael „jámbor” konkurenciát, a terrorszervezetként
elkönyvelt PFSZ ellensúlyát látta Jaszín sejk híveiben. Csakhogy a
Hamásznak az első intifáda kitörésével egy időben történet
megalapítása rávilágított arra, hogy a szervezet tevékenysége már
nem fog imádkozásra és szociális jótékonyságra korlátozódni. Végül
is a Hamász volt az – a libanoni Hezbollah milíciával együtt -,
amely bevezette az öngyilkos merényletek gyakorlatát Izraelben.
Palesztina ma területileg és politikailag is megosztott. A
Jordán folyó nyugati partján a Fatah uralkodik, Gázában pedig a
Hamász – Izrael által körbe zárva és tőle függve, az ENSZ és az EU
humanitárius segélyeire utalva – kitart elutasító irányvonala
mellett (ebben maga mellett tudva Iránt). Izrael ugyan
béketárgyalásokat folytat a Palesztin Hatósággal, ám ugyanakkor a
a zsidó települések bővítésével ismételten ürügyet szolgáltat a terrorizmusra. A lőporos hordóban (Gázában) pedig napról napra súlyosbodnak a szociális problémák.
BreuerPress-Mti
