Jól halad a Pécs 2010

program előkészítése


Megalakult a Művészeti Tanács
Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamit Tóth Bertalan, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere ma közös sajtótájékoztatóján mutatta be Pécsett a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa rendezvény Művészeti Tanácsát, amely hivatalosan holnaptól kezdi meg működését.
A tárcavezető beszédében hangsúlyozta: bízik a Művészeti Tanács tevékenységében, amely nemcsak kidolgozza a programokat, hanem 2010-ig felügyeli is azok megvalósítását. „Elkötelezett vagyok az Európa Kulturális Fővárosa program iránt. Úgy vélem, az előkészítés jól halad. A minisztérium minden segítséget megad ehhez” – mondta az oktatási és kulturális miniszter. Hozzátette: a Művészeti Tanács javaslatait április 30-ig várja, s ha a koncepció méltó annak elfogadására, maximálisan támogatja. „A tárca által előzetesen is biztosított pénzügyi forrás rendelkezésre áll. Mostantól kevesebbet kell beszélni, s többet tenni Pécsért” – fogalmazott Hiller István. Azt is elmondta: 2017-ig az Európai Unió döntése alapján más magyar város nem kaphatja meg ezt a kitüntető címet. De utána „nyitottak az újabb lehetőségek”.
Tóth Bertalan arról beszélt, hogy az Európai Bizottság pozitívan vélekedett a Pécs 2010 programsorozat előkészületeiről. Az alpolgármester közölte, hogy a Művészeti Tanácsnak minden segítséget megad Pécs Város Önkormányzata.
A Művészeti Tanács tagjai: Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója, Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója, Koncz Erika, a Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész, Giorgio Pressburger író, rendező, Vincze János rendező, a Pécsi Harmadik Színház igazgatója.
A Művészeti Tanács nevében Giorgio Pressburger szólalt föl a mai pécsi sajtótájékoztatón. „Köszönöm a felkérést. Ismét kulturális szervezést végezhetek abban az országban, ahol születtem. Minden erőmmel a pécsi program sikeréért fogok dolgozni” – mondta.
Mint ismeretes: Hiller István és Tasnádi Péter Pécs város polgármestere közösen kért föl egy művészeti, kulturális szakemberekből álló testületet, amelynek feladata az Európa Kulturális Fővárosa rendezvény végleges kulturális stratégiájának és programtervének kidolgozása – az eddigi javaslatoknak, a Pécs városa által készített győztes pályázat megfelelő elemeinek a figyelembevételével. Erről a miniszter és a pécsi városvezető még 2008. február 4-én állapodott meg.
A Művészeti Tanács a konszenzussal kialakított koncepciót 2008. április 30-ig Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése, illetve az oktatási és kulturális miniszter elé terjeszti jóváhagyásra.
BreuerPress