Irta: Naftali Kraus (Tel-Aviv)
(A zsidók persze kifogtak a Halachán: Mivel a zsidó ember, nem „érzi jól magát” részegen, és erre őt kényszeriteni képtelenség – a Sulchán Áruch kimondja, hogy ha valaki Purimkor részegeskedés helyett lefekszik aludni, és igy önkivületi állapotban kerül – ezzel eleget tett a „részegség” halachikus fogalmának…).
Ha erre a fogas kérdésre nincs válaszunk, itt egy további kérdés: mi az alapja és erkölcsi háttere annak a midrási mondásnak, miszerint „Az ‘idők végén’ minden ünnep megszünik, kivéve a Purimot, ami örökké fennáll…” (Jálkut Simoni, Mislé, 944 és Midrás Mislé, 9,2)? Ehhez még hozzátehetjük a jeruzsálemi Talmud azon megállapitását, miszerint ha a Biblia nagyrésze, kivéve Mózes öt könyvét, nem is lesz aktuális az „idők végén” – Eszter könyve, amely Purim eseményeit tárgyalja, örökké aktuális lesz (Jerusálmi, Megilla, 1, 5).
Miért?
Ehhez is tudnunk kell, hogy miért örömünnep Purim, minek örülünk olyan nagyon?
Sokan közülünk azt hiszik – talán mindannyiunk? – hogy Purim a zsidó farsang, amikor álarcosbál, ivászat, kindli és flódni a divat, a „micve”. Ennyi lenne az egész? Persze hogy nem.
Hanem?
***
Kedves olvaső, készüljön fel egy ujabb hajmeresztő Sóá sztorira: Annak örülünk Purimkor – hogy élünk. Egész egyszerüen, annak, hogy Hámán, az ámálékita sátánfajzat ördögi terve nem sikerült és a perzsa(!) birodalom 127 tartományának zsidai megmenekültek, a „végső megoldás” genocide tervének megvalósitásától.
Az utolsó pillanatban menekültek meg. Nem volt Ensz, nem volt izraeli hadsereg, Perzsia és Média galut volt a javából, édes galut, aranyozott kalitka, ahol a zsidók magas állami poziciókat foglaltak el… maga Mordecháj, a zsidó vezető, is „udvari főtanácsos” volt Achasvéros udvarában. Lehet hogy kitüntetést is kapott a király születésnapján. Valami perzsa nagyfélhold ezüst fokozatát. Aztán Hámán belekötött és amikor megtudta, hogy a nyakas „Morduk” – zsidó, már nem volt elég neki, hogy őt tegye tönkre, hanem az összzsidóságot akarta megsemmisiteni.
A részeges(!) király beleegyezését nem volt nehéz elnyerni. A „Tárgum Séni”ben (Eszter könyvére irott aggádikus, arameus nyelvű magyarázat) fantasztikus dolgokat olvashatunk arról, miket mondott Hámán a királynak a zsidókról („nem tartják törvényeinket”, „ötödik hadoszlop szerepét töltik be”; „idegen lelküek”; „zsinagógáikban átkozzák a királyt és vezireit”, stb). Achasvéros aláirta a zsidók kiirtásáról szóló „törvényt”, azután pedig leült Hámánnal borozni…
Miután, csodálatos módon, sikerült a „zsidó származásu” Eszter királynénak megmásitani az ingatag király akaratát, Hámán megbukott és a király „engedélyt adott a zsidóknak, hogy védekezhetnek” a pogromisták ellen (mivel a törvényt, amit egyszer aláirt, a zsidótörvényt, „nem lehet megmásitani”, ez „nem alkotmányos”) Bölcseink felteszik a kérdést, miért járt ez a zsidóknak? Miért voltak kitéve az amálékita Hámán esztelen gyülöletének?
Válaszuk: „azért mert résztvettek és élvezték a királyi lakomát!” Ahol persze tréflit ettek, de hát a zsidó notabilitások elájultak a megtiszteltetéstől, hogy meghivták őket a királyi lakomára és a kásrut problémát egy kézlegyintő „ugyan kérem”mel intézték el. Simon Bár-Jocháj ennél tovább megy: ez nem logikus, – mondja – mert ha a susáni előkelőségek élvezték a tréfli lakomát, de miért járt Holocaust a vidéki zsidóknak? Válasza: mert meghajoltak a perzsa állami bálvány előtt, vagyis hazafiasságukban túlteljesitették a normát. (Megilla, 12,a és Jálkut Simoni, Eszter, 1048).
Történészek, akik nem a Midrások alapján állnak, rámutatnak, hogy az asszimiláció az akkori Perzsiában olyan méreteket öltött, hogy még a zsidó vezetők nevei is perzsa nevek voltak, mint Mordecháj-Mordok és Eszter-Astair. Tudjuk hogy Eszter zsidó neve Hádászá volt és Mordechájé – Bilsán, de ezek „zsinagógiai nevek” voltak, amiket a mindennapi életben nem használtak.
ÉS MIÉRT MENEKÜLTEK MEG ZSIDÓK AZ UTOLSÓ PERCBEN?
Mert megtértek. Minekutána Eszter a királyhoz ment könyörögni a zsidók életéért, és kérte Mordechájt, aki nagybátyja volt, rendeljen el háromnapos böjtöt, amelyben a zsidók imádkoznak és magukba szállnak, a doktriner nagybácsinak „halachikus” fenntartásai voltak: a három nap egyike peszách és ünnepkor tilos a böjt!…
Eszter: Mordi bácsi! Te vagy a zsidók nagy öregje! „Vallási vezetője” – ahogy ma mondanák. Hogyan gondolod ezt? Ha Hámán terve sikerül és nem lesznek zsidók, akkor kinek kellenek az ünnepek!? Ki fogja megűlni őket? Ki fog máceszgombócot enni? És akkor kinek-minek a Tóra?! (Pirké d’rábi Eliezer, 49 fejezet és Jálkut Simoni). És Mordecháj hallgatott Eszterre, böjtött hirdetett és a zsidók megtértek.
***
Ez már a második nagyszabásu Holocaust kisérlet volt – az elsőt Fáraó jegyezte, Egyiptomban, Mózes idejében. A zsidók nem okultak, nem tanulták meg a leckét, és miután megmenekültek, nem használták ki az alkalmat Cyrus idején és nem allijáztak amikor lehetett (Nachmánidés, a „megváltás könyvében”: „Te tudod, hogy mennyire szét voltak szórva Achasvéros országának tartományaiban, Indiától Etiópiáig, és nem allijáztak…hiszen csak kevesen jöttek Ezrával, Babilóniából, Erecbe…”).
Hiába Sóá, hiába „végső megoldás”, a zsidó csak nem tanul , se más se a saját kárán.
Hanem? Mi lett Purimból? Örömünnep. Örülünk, hogy élünk és ez rendben is van. De a lényeg lassan de biztosan elsikkad és Purimból farsang lesz, evészet, ivászat, álarcosbál és még egy sor zsidótlan dolog, amit emliteni is szégyen. A legrossszabb az asszimiláció, a tudatos elzsidótlanodás.
Igy már érthetjük, miért marad fenn a Purim ünnepe, at „idők végén”, amikor a többi ünnep elfelejtődik. Talán azért, mert Purim, a hámáni Holocaust emlékeztetője, mindigis „aktuális”. Volt, van és lesz. Ha mi tagadjuk, szégyeljük, elrejtjük zsidóságunkat” – vannak és lesznek, akik tagadják a Holocaustot. Mire meghal az utolsó életbenmaradott, a tetovált számmal a karján, a csillagot (a sárga csillagot) is le fogják tagadni az égről; mi találtuk ki , mi épitettük a gázkamrákat, mi gyilkoltuk saját magunkat…
***
Mit tehetünk? Csak egyet tehetünk: zsidók maradunk, összeszoritott fogakkal, büszkén, felvetett fejjel. Büszke zsidók.
Purimkor (szombat este és vasárnap reggel – március 3 és 4) elmegyünk a zsinagógába; meghallgatjuk Eszter könyvének felolvasását és teljesitjük a nap micváit: ajándékot küldünk barátainknak (Slách-mónesz) és pénzt adunk a nélkülözőknek. Ha mi könyörületesek vagyunk, az Örökkévaló is könyörületes velünk szemben.
Aki képes böjtölni – Eszter böjtje csütörtökön van (március elsején) böjtöljön. A böjt a zsidó szolidaritás eklatáns kifejezője. Sok millió zsidó böjtöl, ugyanazon a napon, ugyanazért. Akinek nehéz – böjtöljön inkább Jom Kippurkor, az fontosabb.
A Zóhár bizonyos névazonosságot talál Purim és Jom (Háki)purim között, mondván hogy majdan Jom Kippurt Purim váltja fel és a hosszunap sanyargatásából kedves élvezet lesz, mint Purimkor (Tikuné Zóhár, 57, 2).
Bár már látnánk. Gyorsan, napjainkban. Ezt meg kell élni. Ki kell érdemelni.
