Kofi Annan elítélte a holokausztról szóló, Iránban rendezett karikatúrakiállítást teheráni látogatása alkalmával, és kijelentette: a holokauszt tagadhatatlan történelmi tény.
Annan Manusehr Mottaki iráni külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain kitért a nemzetközi kiállításra is, amelyet a Mohamed prófétát ábrázoló, a muzulmán országokban nagy felháborodást keltett karikatúrákra válaszul rendeztek egy iráni lap felhívására – mondta el Ahmad Fauzi, az ENSZ-főtitkár szóvivője.
„Azt hiszem, mindannyian, akik ebben a teremben vagyunk, emlékszünk a felzúdulásra, amit a (Mohamed iszlám prófétát ábrázoló) dán karikatúrák keltettek, különösen ebben a térségben” – mondta a sajtótájékoztatón, amely Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel tartott aznapi tárgyalásait követte. Hozzátette: a véleménynyilvánítás szabadságát felelősséggel kell gyakorolni.
Vigyáznunk kell, hogy ne mondjunk semmit, ami gyűlöletre vagy erőszakra való felbujtáshoz szolgálhat ürügyül – mondta.
Az iráni elnök korábban „mítosznak” nevezte hatmillió európai zsidó nácik általi legyilkolását.
BreuerPress-info