Magyar fiatalok érkeztek vissza Izraelből

Tíznapos izraeli tartózkodás után szerdán visszaérkezett Budapestre az a harmincöt magyar fiatal, aki részt vett a Szochnut (The Jewish Agency for Israel) Birthright Israel elnevezésű programjában; a szervezet közlése szerint az idén a magyar volt az egyetlen delegáció, amely nem mondta le utazását.


A 18-25 éves fiatalokat, akik menetrend szerinti repülőgéppel utaztak, Meir Beck, a Szochnut kelet-közép-európai igazgatója és Yahel Vilan, Izrael Állam budapesti nagykövetségének tanácsosa fogadta a Ferihegyi repülőtéren.
Pinhász ben Ávrahám ha Kohen, a Szochnut szóvivője az MTI-nek elmondta: a mintegy tíz évvel ezelőtt indított programon az említett korosztályból egyszer minden zsidó fiatal részt vehet, aki szervezetten még nem volt Izraelben.
A most visszaérkezett magyar fiatalok ellátogattak Izrael nagyvárosaiba, amelyek alapítói között Magyarországról elszármazott zsidók is voltak, ismerkedtek az izraeli kultúrával, vallással, keresték a magyar és az izraeli kultúra közötti kapcsolatokat, sokat tanultak Izrael Állam megálmodójáról, Herzl Tivadarról is.
Múzeumokban jártak, politikusokkal találkoztak, mindemellett tájékoztazást kaptak az aktuális eseményekről is – tette hozzá.
„Olyan helyekre nem vitték őket, ahol éppen légiriadók voltak, azokról biztos helyeken tájékozódtak” – közölte az izraeli-libanoni konfliktusra utalva a szóvivő.
Tájlékoztatása szerint a mostani volt az első alkalom, hogy az egész program magyar nyelven zajlott. Az idén ugyanis a különböző nemzetek egymás után mondták le részvételüket, az egyetlen delegáció, amely teljes létszámban megérkezett, a magyar volt.
BPI-info