Izraeli fiatalok érkeztek Budapestre

Olyan diákok juthattak el Magyarországra Izrael északi területeiről több magyarországi zsidó szervezet összefogása révén – Izrael Állam budapesti nagykövetsége közreműködésével és magánemberek segítségével – akiknek az Izrael- Hezbollah konfliktus miatt óvóhelyeken kell eltölteniük vakációjukat.


Negyven, otthontalanná vált izraeli fiatal érkezett Budapestre, a csoport egy hetet tölt Magyarországon.
A 14-18 éves zsidó és drúz diákok, akik Karmielből, Maalotból, Haifából, Tiberiasból, valamint a Libanontól mindössze 2,5 kilométernyire fekvő Chofes városából jöttek, menetrend szerinti ElAl repülőgéppel utaztak Budapestre.
A kék színű sapkát viselő fiatalokat David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója ésMeir Beck A Szochnut régioigazgatója valamint Jorge Diener, a Joint Magyarország régióigazgatója fogadta a Ferihegyi repülőtéren.
David Admon köszöntőjében kiemelte: a fiatalok azért jönnek, hogy „kipihenhessék az egy hónap borzalmait, amely nagyon nehéz volt nekik a légoltalmi pincékben”, több ezer tüzérségi támadást kellett, hogy kiálljanak. A nagykövet köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a kezdeményezést.
Az egyik lány a rögtönzött sajtótájékoztatón héberül arról beszélt: több mint egy hónapja Izrael közepén laknak, nem pedig az otthonukban, a lakóházakat állandóan lövések érik, nagyon sok a halott, sok ismerősük megsérült, rengeteg ház megrongálódott, jelentős az anyagi kár is. „Ebben az időben nagyon nehéz volt nekünk” – fogalmazott.
Egy fiú angolul elmondta, hogy az egyik drúz faluból érkezett, ahová nyolcvan bomba csapódott be. Az ottaniak 1958 óta tagjai az izraeli katonaságnak, és nagyon büszkék arra, hogy ily módon az izraeli államot képviselhetik – tette hozzá, ugyanakkor reményüknek adott hangot, hogy a háború minél előbb befejeződik.
A harmadik megszólaló, egy diáklány arról számolt be, hogy a házuk előtt csapódott be egy lövedék, ezért minden ablak betört. Édesanyja otthon volt, de szerencsére egy biztonságos szobában tartózkodott, így nem esett baja.
A csoport néhány nap múlva a fővárosból Szegedre utazik, a fennmaradó időt a szarvasi zsidó ifjúsági táborban tölti.
Az akció keretében, amelyben szerepet vállalt a Mazsihisz, a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee), a Mensch Alapítvány és a Szochnut (The Jewish Agency for Israel) is, az elkövetkezendő hetekben újabb két csoport, további nyolcvan fiatal érkezik Izraelből Magyarországra.
BreuerPress-info