Mégis hajlandó tárgyalni fogolycseréről?

Források szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken fog kiadni tűzszüneti felhívást, amely a legkorábban szombaton léphet életbe.


Az sincs azonban kizárva, hogy a harcok még pár napig elhúzódnak.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a két izraeli katona fogságba esésekor ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint pár nappal korábban egy másik katona gázai elrablásakor, vagyis hogy Izrael nem tárgyal fogolycseréről. Ebben Izraelt megerősítette a nyolcak szentpétervári csúcsértekezlete is, amely az izraeli foglyok feltételek nélküli szabadon engedését kérte.
Kormányzati és katonai források most viszont azt mondták , hogy a tűzszüneti tárgyalások során nehéz lesz kitartani ezen álláspont mellett. A források szerint Izrael beleegyezne az illegális fegyvertartásért bebörtönzött Abu Amra Mamad és egy másik libanoni szabadon engedésébe, de palesztin foglyokat nem bocsátana szabadon.
Nem engedik el Szamír Kuntart sem, aki egy izraeli családot és egy rendőrt ölt meg 1979-ben. Egy 2004-ben lebonyolított fogolycsere alkalmával az a megállapodás született, hogy Kuntar csak az eltűnt izraeli repülősről, Ron Aradról szóló információkért cserébe szabadulhat csak ki.
BreuerPress-info