A parlamenti választásokon győztes radikális Hamászt kérte fel kormányalakításra és az Izraellel kötött megállapodások tiszteletben tartására Mahmúd Abbász palesztin elnök az új palesztin törvényhozás alakuló ülésén, amely Korán-idézetek felolvasásával és a képviselők eskütételével vette kezdetét szombaton délelőtt a ciszjordániai Rámalláhban.
A Hamász szóvivője ugyanakkor továbbra is a fegyveres harc folytatása mellett foglalt állást, míg Iszmáil Hanije miniszterelnök-jelölt a „nézeteltérések párbeszéd útján való rendezését” szorgalmazta a Hamász és a palesztin parlamentben eddigi többségét elvesztő Fatah között. Abbász beszédében felszólította az új kormányt, hogy tartsa tiszteletben a Palesztin Hatóság és Izrael között korábban megkötött megállapodásokat, különös tekintettel az 1993-as oslói egyezményre, amely megnyitotta az utat egy évvel később a Palesztin Hatóság megalakulásához. Az elnök úgy vélekedett, hogy az új kabinetnek el kell köteleznie magát az Izraellel való békefolyamat mellett és véget kell vetnie a „fegyverek káoszának”. A palesztin elnök leszögezte: az Izraellel kötött közbülső békemegállapodások realitások, és nem engedi meg senkinek, hogy azok legitimitását megkérdőjelezze. A Hamász mindeddig nem ismerte el a zsidó államnak a létezéshez való jogát sem. Szami Abu Zuhri, a Hamász szóvivője elutasította Abbász felhívását. „A Hamász elveti a tárgyalásokat a jelenlegi körülmények között mindaddig, amíg a megszállás és az agresszió folytatódik. Megerősítjük a fegyveres ellenállás melletti elkötelezettségünket, mint népünk természetes jogát” – jelentette ki a szóvivő. Ugyanakkor Iszmáil Hanije, a mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint „olyan politikai nézeteltérésekről” beszélt a Hamász és Abbász között, amelyeket „párbeszéd útján” meg lehet oldani. Abbász felszólította a nemzetek közösségét, hogy segítsenek újraindítani az izraeli-palesztin béketárgyalásokat. Úgy vélekedett azonban, utalva a Hamász-kormány esetére ígért nemzetközi szankciókra, hogy „nem szabad megbüntetni a palesztin népet demokratikus választása miatt”, és a választások okozta változás „nem lehet ürügy a palesztinok elleni újabb agresszióra, vagy zsarolásra.” Az ülésen a helyszínen – a Mukata negyedben, a Palesztin Hatóság kormányzati negyedében -, illetve videó-konferenciavonal segítségével 119 képviselő vesz részt a palesztin törvényhozás 132 tagjából. Tizenhárom megválasztott képviselő jelenleg izraeli börtönökben raboskodik. A konferencia-vonalat annak az 54 képviselő számára hozták létre, akik az izraeli biztonsági intézkedések miatt nem tudtak a Gázai övezetből Rámalláhba utazni. Ez elsősorban a január 25-i választásokon 74 mandátumot szerzett Hamász szélsőséges iszlám mozgalom képviselőire vonatkozik, mivel Izrael a szervezetet terrorista csoportnak tekinti. A Hamász képviselői szombaton a parlamenti ülés előtt is megerősítették, hogy Hanije a jelöltjük a kormányfői posztra. Az Abu Abed néven is emlegetett Hanije, a radikális szervezet politikai bizottságának tagja vezette a Hamász listáját a január 25-i palesztin parlamenti választásokon.