Levél a Magyar Nemzet Szerkesztőségének
Tisztelt Szerkesztőség!
Volt szerencsém /?/ olvasni Keresztes Lajos írásait, melyekben a Die Zeit német újság cikkeire hivatkozik. Nem tudom, az illető újságíró vajon beszél németül, vagy másodkézből kapta információit, esetleg nem feltételezem – rosszhiszemű módon csak azokat a részeket ollózta ki az említett német lapból, melyekből szintalatti kollázst készíthetett a magyar zsidóság életéről.
Az, hogy fiataljaink egy helyre járnak szórakozni, nem tudom, miért szúr szemet bárkinek. Zsidónak nem lehet szórakozóhelyet nyitni? Melyik az a vendég, aki egy étteremben, kávéházban stb. az után érdeklődik, milyen vallású a tulaj, a pincér, esetleg a szomszéd asztalnál ülő vendég. Miért baj, hogy fiataljaink nem a sörtől-bortól és pálinkától bűzlő kocsmákban keresik a szórakozást, hanem kulturált körülmények között, igyekszenek együtt szórakozni. Talán el kellene ítélni a szerb táncházakat, mert maguk közt, a maguk szokásai szerint szeretnek együtt lenni? – Bárkinek, mi köze hozzá, hogy a zsidó fiatalok hogyan szórakoznak, egészen addig, amíg nem randalíroznak? Netán az a probléma, hogy ez nem következik be? Miért gond, hogy biztonsági emberek állnak az ajtóban? Más szórakozóhelyeken nem?
Más: Zoltai Gusztáv urat, akit köreinkben mindenki szeret és tisztel, aki sokszor saját pénztárcáját sem kímélve segíti a rászorultakat, azok előtt, akik a nyáj-ához tartoznak, nem sikerül lejáratni. Egyúttal felhívnám a tájékozatlan cikkírót, hogy nyája a lelkipásztoroknak van, s Zoltai úr a zsidóság, s nem a vallásosok képviselője, s legfőképpen nem a főnöke. Így, Mi választottuk őt magunk közül. Hogy az előszobájában várni kell, ez csak azt mutatja, hogy népszerű ember. Magam is várakoztam több ízben türelemmel, és sosem éreztem úgy, hogy leereszkedik hozzám. Inkább azt, hogy bármiben szívesen segít. Nem tudom, melyik hivatal az, ahol ha a titkárnőnél kell bejelentkezni, az ügyfél megalázottnak érzi magát? Valóban, amikor Zoltai úrhoz fordultam valamely ügyben, az előszobájában, a titkárnő fogadott. Ez nem tudom kinek megalázó. Amíg főnökére vártam, még beszélgetett is velem néhány szót. Én ettől embernek éreztem magam. Nem hiszem, hogy a Keresztes újságírónak kellene a mi érdekünket megvédeni, aki olyan beleéléssel ír arról, hogy a zsidók és a buzik egymást közt szeretnek lenni. Ez az analógia eszembe juttat egy szobafestőt, aki a zsidókat és a homoszexuálisokat egyúttal a gázkamrába terelte. Tessék minket békén hagyni, legyen a mi gondunk, ha Zoltai Gusztáv nem egy kétméteres dalia. Egyébként szeretném megjegyezni, bár csak futólag ismerjük egymást, nekem tetszik. Az EMBERT egyébként nem centire mérik. Orbán Viktor volt miniszterelnökünk sem óriás, mégis népszerű hívei körében. S ha legközelebb a Hitközség élére egy törpét, vagy óriást választunk, legyen ez a mi gondunk. S, hogy hol élünk, Magyarországon, vagy Izraelben? Állítólag, manapság egy szabad világban. Magyar zsidók vagyunk, a mi családunkban egyik dédapánk obsitos volt 1848-ban. A magyar kultúrának is sokat adtunk. Hogy a Holocaust Múzeum léte bizarr, ezt mi is tudjuk. Lehet, nem jó tükröt tartani azok elé, akik ezt tették velünk, más vallású magyarokkal, de az igazság elől nem lehet elbújni, Kedves Keresztes Lajos úr. Valamint a jól értesült cikkíró, aki szabbatnak írja Sabbatot, arról is tájékoztat, hogy a Hitközség beleszól, hogy egy nem kóser vendéglátóhely mikor legyen nyitva, vagy egyáltalán nyitva legyen e, egyenesen nevetséges. Én a magam részéről örülök annak, hogy a gyerekeim erre a szórakozóhelyre járnak, ami minden ellenkező híreszteléssel szemben nem zsidó lokál, hanem egy belvárosi klub-szerű hely, ahová mindenkit szeretettel lát a főnökség, aki nem issza holtrészegre magát, s nem énekli fennhangon, hogy Indul a vonat Auschwitzba
Egyébként az egész témáról az a véleményem, hogy: A kutya ugat, a karaván halad.
Schlesinger Hanna
