Londonba érkezett Ahmed Qurei palesztin miniszterelnök

Tony Blair miniszterelnök meghívására hivatalos látogatásra Londonba érkezett Ahmed Qurei. A látogatás a brit kormányfő aktivizálódó Közel-keleti szerepvállalását jelzi: Tony Blair megpróbál új lendületet adni a megakadt izraeli-palesztin békefolyamatnak. Az első hivatalos látogatására Londonba érkező palesztin vezető különgépe alig néhány órával Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozása után ért földet az angol főváros repülőterén, míg Silvan Shalom izraeli külügyminiszter és II. Abdullah Jordán király a múlt héten volt Blair vendége.


A brit-egyiptomi találkozó részletei nem kerültek nyilvánosságai, a miniszterelnöki hivatal sajtótájékozatatóján mindössze arról számoltak be, hogy „a reformok felgyorsításának lehetőségeit vizsgálták a régióban”. Qurei Londonban találkozik Jack Straw külügyminiszterrel is. A megbeszéléseken minden bizonnyal szó lesz a védelmi kerítésről, a gázai izraeli kivonulásról és a George Bush közel-keleti reformterveivel kapcsolatos arab ellenérzésekről is. A tervek szerint Ahmed Qurei Londonból hétfő délután Norvégiába utazik tovább. Kisari B. Attila – BPI