Tudósítónk Barát Tamás jelenti: W.G. Bush, az Egyesült Államok Elnöke televíziós beszédben üdvözölte Szaddám elfogását.
Vasárnap, helyi idő szerint délben Bush amerikai elnök TV üzenetet intézett Irak népéhez. Beszédében hivatalosan bejelentette, hogy tegnap, helyi idő szerint fél kilenc tájban az amerikai hadsereg élve elfogta a volt iraki diktátort. Bush TV beszédében többek között kijelentette: Ma délután üzenetet intézek az iraki néphez: már soha többé nem kell félniük a Szaddam Husszeini vezetéstől. Minden iraki, aki a szabadságot választotta, a győztes oldalt választotta. A koalíció céljai az Ő céljaik is. Irak történetében a vége sötét korszaknak. Minden iraki számára reményteljes napok jöttek el, hogy felépíthessük az új Irakot. Ma az amerikai nép nevében köszönetet mondok és gratulálok minden katonának. Üzenetem az amerikai néphez: Szaddam elfogása még nem jelenti az erőszak végét Irakban. Még mindig vannak terroristák, akik az ártatlanokat támadják, akik nem akarják elfogadni a szabad életet a Közép-keleten, ez egyenes veszélyt jelent az amerikai népre. De, ők veszíteni fognak, az amerikaiak kitartásának köszönhetően. Szaddám elfogásának tényét több ország vezetője üdvözölte. Tony Blair miniszterelnök szerint megnyílik az út Szaddám Huszein bíróság előtt történő felelősségre vonása előtt. (Barát Tamás BPI.)