Tudósítónk Barát Tamás 2003.07.26.-án jelenti: Ami Arafatnak több mint két éve nem sikerült, az, az új palesztin miniszterelnöknek igen. George W. Bush amerikai elnök, a Fehér Házban fogadta Mahmud Abbasz palesztin kormányfőt.
Az amerikai elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy bízik az új palesztin kormányfőben, de számára a legfontosabb a terrorizmus elleni harc. A sajtótájékoztatón Bush elmondta, hogy aggodalommal figyeli azt a biztonsági kerítést, amelyet az izraeliek építenek Ciszjordániában a terrorista merényletek megakadályozására, ugyanis szerinte nehéz bizalmat építeni a palesztinok és Izrael között egy fal árnyékában. Ezzel együtt, Bush elfogadta azt az izraeli álláspontot a palesztin foglyok szabadon bocsátása ügyében, amely szerint Izrael csak azokat hajlandó szabadon bocsátani, akinek a kezéhez nem tapad zsidó vér, akik nem követtek el merényleteket. A palesztinok hatezer honfitársuk elengedését követelik. Bush kifejtette: nem kéri az izraeliektől olyan foglyok szabadon bocsátását, akik újabb merényleteket követhetnek el. Bush hozzátette: Ne várja el tőle senki, hogy terroristák szabadon bocsátását követelje, a terrorizmus elleni harc ugyanis a Közel-Keleten is elsődleges cél. Véleménye szerint minden egyes fogoly ügyét külön-külön kell megvizsgálni.
A tárgyaláson George Bush bejelentette, hogy az Egyesült Államok lépéseket tesz a palesztinok gazdasági helyzetének javítására. Bush közölte, hogy megalakítják az amerikai-palesztin közös gazdasági csoportot, és ősszel a térségbe utazik John Snow amerikai pénzügyminiszter, hogy tárgyalásokat folytasson a szükséges gazdasági lépésekről. (BPI)