Jordánia – parlamenti választások

– II. Abdalláh király 1999. évi trónrálépése óta először kezdődtek parlamenti választások kedden Jordániában.


Az arab monarchiában 2,3 millió választásra jogosult személy járulhat az urnákhoz. Jóllehet ezúttal a baloldali ellenzék és az iszlám akciófront jelöltjei is indulhatnak a választáson, a kampány meglehetősen eseménytelenül zajlott – írta a dpa hírügynökség. Megfigyelők arra számítanak, hogy a választópolgárok többsége a saját törzséből, illetve családja klánjából kikerült jelöltre adja majd a szavazatát. A 110 képviselői mandátumért összesen 801 jelölt verseng, köztük 54 nő. II. Abdalláh király, aki apja, Husszein 1999 februári halála után került a trónra, „szabad és elfogulatlan” választásokat ígért. Egyúttal aktív részvételre szólította fel alattvalóit, mint mondta, az ország demokratizálása érdekében. Jordániában a legutóbbi választásokra 1997-ben került sor; a király 2001-ben rendeleti úton feloszlatta a parlamentet. Hat évvel ezelőtt a választáson 54,4 százalékos volt a részvételi arány, ami megfigyelők szerint azt jelzi, hogy lakosság kiábrándulva figyeli a törvényhozás tehetetlenségét, a gazdasági helyzet romlását. 1989-ben még a jogosultak 61,7 százaléka élt szavazati jogával – emlékeztetett az AP. Az ellenzék fő erejét az Iszlám Akció Front képezi. Ellentétben 1997-tel, amikor a fundamentalista párt bojkottálta a választást, ezúttal 30 jelöltet indít.